Hirdetés

Holnapos „szellemidézés” Nagyváradon

„Kis fesztivál ez, amely nem is akar többet, mint azt, hogy megismertessük és továbbvigyük azt a szellemiséget, amelyet a Holnaposok jelentenek a városnak" – mondta Szűcs László író a hétvégén rendezett Holnaposok Irodalmi Fesztiváljáról Nagyváradon.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2013. június 02., 16:332013. június 02., 16:33

A három nap alatt a szervezők igyekeztek bemutatni egy szeletet a korszakból, így például megemlékeztek arról a Rimanóczy családról,  amelynek a Pece-parti Párizs központja az arculatát köszönheti – a két építész, apa és fia tervezte ugyanis a központ több szecessziós épületét. A mai Iosif Vulcan, egykori Rimanóczy utcán található egykori irodájuk homlokzatára el is helyeztek egy emléktáblát a tiszteletükre, majd bemutatták Péter I. Zoltán A két Rimanóczy című könyvét. A „holnapos korszak\" megidézése mellett, a kortárs irodalom is része a tavaly hagyományteremtő szándékkal útnak indított HolnapFeszt-nek.

A Törzsasztal – amelyet most ezen programsorozat keretében rendeztek meg – meghívottja ezúttal az a Dalos György volt, akit a magyar irodalom németországi nagyköveteként emlegetnek. A Budapesten született, Berlinben élő író, műfordító nemrég megjelent könyve, A közgazdász bukása apropóján betekintést engedett életébe, hiszen saját tapasztalati inspirálták a mű megírására. A többnyire árvaházban nevelkedett Dalos állami ösztöndíjjal a moszkvai Lomonoszov Egyetemen történelem karán tanulhatott, ahol felismerte hogy a „kommunista frázisok nem stimmelnek\". Ekkor fordult Kína felé, bevallása szerint a távol-keleti ország azért volt szimpatikus számára, mert messze volt.

„Egy diákcsoport tagjaiként eldöntöttük, hogy inkább Kínát támogatjuk, amiből államellenes összeesküvést koholtak\" – mesélte Dalos, akit 1968-ban az úgynevezett „maoista perben\" hét havi felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek. „Szerencsém volt, mert csak felfüggesztettet kaptam, ám ez az ítélet könyvtilalommal is járt. Nyíltan soha nem mondták ki, de ezután nem publikálhattam, a könyveimet visszaküldték azzal az indokkal, hogy nem felelnek meg a színvonalnak\" – magyarázta. Ugyanakkor épp ennek az incidensnek köszönheti, hogy elküldték a Néphadseregből. Persze ez azzal is járt, hogy kirúgták a munkahelyéről, és szovjet szakirodalmat kellett fordítania.

Későbbi műveit már Németországban publikálták először, ahol 1984-ben elnyerte a DAAB Berlini Művészprogramjának egyéves ösztöndíját is. A Holnaposok Irodalmi Fesztiváljának szabadtéri, zenei programjait végül a rossz idő miatt elhalasztották, de várhatóan néhány héten belül pótolni fogják, mint ahogyan megtartják majd azt a kiállítást is, amelyen újságírók eddig még publikálatlan, Nagyváradhoz kötődő fotóit mutatják be.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés