
Fotó: Biró István
2012. május 30., 08:162012. május 30., 08:16
„Két indokuk lehet a filmkészítés iránt érdeklődőknek arra, hogy ne vegyenek részt a hétvégi műhelymunkán: vagy házasodnak, vagy haldokolnak” – szögezte le Dov Simens az eseményt beharangozó tegnapi sajtótájékoztatón Kolozsváron. Az előadó hangsúlyozta, nem művészetet vagy tehetséget kíván átadni a jelentkezőknek, hiszen ez lehetetlen, ehelyett azt szeretné bebizonyítani, hogy a játékfilmkészítés közel sem olyan bonyolult, amilyennek a legtöbben gondolják.
„Ez hatalmas tévhit, egy sikeres játékfilmhez elegendő egyetlen helyszín, néhány szereplő, megfelelő felszerelés, a legfontosabb pedig egy figyelemfelkeltő párbeszédekből álló, 90 perces forgatókönyv. Scorsese, Coppola, Spielberg, Hitchcock – mindannyian egyszerű, másfél órás forgatókönyvekkel kezdték” – mutatott rá Dov Simens.
Az intenzív műhelymunka első napján a jelentkezők elsősorban azt tanulhatják meg, hogyan keressék meg a megfelelő csapatot – producert, színészeket, operatőrt –, illetve milyen felszerelésre van szükségük egy játékfilm elkészítéséhez. „Ugyanakkor azt is meg kell jegyezniük, hogy a filmkészítés – művészeti jellege mellett – üzlet is, nem véletlenül létezik a filmipar kifejezés. Csak annyi pénzt szabad belefektetni, hogy biztosan nyereséges legyen a projekt, ezt legegyszerűbben a várható mozilátogatók számával lehet megbecsülni” – magyarázta a szakember. Mint kifejtette, a kurzus második napján az elkészült alkotások reklámozásáról, nemzetközi filmfesztiválokon való szerepeltetéséről beszél majd.
„A romániai alkotók nagyon jó történeteket mesélnek, a színészek is kiválóak, egyetlen probléma van – a népszerűsítés hiánya. A kormány sem tudja megfelelően reklámozni nemzetközi szinten a romániai kultúrát” – vélekedett az előadó. A kétnapos programra egyébként több mint 50 jelentkezőt várnak a szervezők, eddig mintegy 35 személy jelezte részvételi szándékát. A jelentkezési űrlap, valamint további információk a www.hollywoodintransilvania.com internetes oldalon érhetők el, a részvételi díj pedig 314 euró.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.
Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.
Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.
Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.