Hirdetés

Hétvégén ünnepel a Puck Bábszínház

Ha szerda, akkor bábszínház címmel új előadás-sorozatot indít a kolozsvári Puck Bábszínház februárban: minden szerdán délután hattól magyar nyelvű előadásokra várják a kolozsvári gyerekeket és a szülőket. Az első előadás a Tornyocska című darab lesz holnap délután Jakab Ildikó rendezésében – tudtuk meg Varga Ibolyától, a bábszínház rendezőjétől. Varga Ibolya elmondta: a hétvégén ünnepli 61. születésnapját a Puck Bábszínház, ebből az alkalomból szombaton 11 órakor a magyar társulat a Kovács Ildikó rendezte Ördögverő jó barátok című vásári bábelőadást adja elő.

Kiss Előd-Gergely

2011. február 01., 10:112011. február 01., 10:11

A belépés a születésnapi előadásra díjtalan. A román társulat szombat délután 17 órától a Dănilă Prepeleac című bábjátékot mutatja be.

Varga Ibolya a Krónikának elmondta: a most induló előadás-sorozat keretében két bemutatóra is számíthatnak az érdeklődők, február 16-án az ő rendezésében a Téli mese című darabot mutatják be. Az előadást a Szülőföld Alap támogatta. Február 26-án szombaton Szántai János Világszép nádszálkisasszony című darabját mutatják be Rumi László rendezésében, az előadást a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

Varga Ibolya ugyanakkor lapunknak elmondta, április 4–14. között a Puck Bábszínház magyar társulata szórványkörútra indul, amely során az Eljöhetnél hozzám című bábjátékot adják elő a különböző helyszíneken. A rendező hozzáfűzte: kétséges volt, hogy lesz-e lehetőségük a szórványban élő magyar közösségek felkeresésére, de szerencsére a Weöres Sándor bábszínházi pályázaton elnyert támogatásból finanszírozni tudják a kiszállások költségeit. „Folyamatosan jelen kell lennünk a szórványban, hisz az ott élő magyar gyerekeknek gyakorlatilag nincs más alkalmuk találkozni az anyanyelvű kultúrával” – fogalmazott Varga Ibolya.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés