
Visegrádon veszi kezdetét kedden az idei Héttorony Fesztivál, majd Erdélyt, Kárpátalját, Szlovéniát „bejárva” Szlovákiában, Révkomáromban tartják az utolsó programokat november 22-én.
2014. november 03., 19:502014. november 03., 19:50
A Kiss Ferenc népzenész, művészeti vezető által megálmodott fesztivál gálája idén is Makovecz Imre születésnapjának évfordulóján, november 20-án lesz Budapesten, az újbudai Szent Imre-templomban, közel az építész egykori lakhelyéhez. 1992-ben épült fel Makovecz Imre híres Magyar Pavilonja a sevillai világkiállításon, mely szinte azonnal nemzeti jelképpé vált. Tíz évvel később ennek az épületnek az üzenete inspirálta a szervezőket arra, hogy megrendezzék az első Héttorony Fesztivált.
„A Héttorony legenda szimbolikája számos alkalommal feltűnt a magyar kultúrtörténetben. Számunkra a Kárpát-medence népi műveltsége, kollektív emlékezete és kreativitása, valamint Makovecz Imre épületei és szellemi hagyatéka jelentik azt a kincset, amit a Héttorony magában rejt Bécs, Kassa, Munkács, Brassó, Újvidék, Zágráb és Maribor tornyai között” – olvasható a fesztivál közleményében.
A szervezők fontosnak tartják, hogy a magyarországi népzene és világzene kiemelkedő művészei a szomszédos országok magyarságához is eljussanak – áll a közleményben –, emellett szeretnék ráirányítani a figyelmet a zene és építészet szerves kapcsolatára. A remek koncerteken kívül Makovecz szellemiségét idéző, életművét és annak hatásait bemutató kiállítások, szakmai beszélgetések és gyerekprogramok várják a közönséget.
A meghívottak között olyan művészek szerepelnek, mint a tanítványaival fellépő Szvorák Katalin népdalénekes, Palya Bea és zenekara, a világzene európai kvalitásai közül pedig Lajkó Félix és az iráni származású tombakművész, Mohammad Reza Mortazavi.
Kolozsváron Snétberger Ferenc Kossuth-díjas gitárművész és tanítványai, Lendván pedig Berecz András és Berecz István lép fel. Az Etnofon, a Söndörgő és Balogh Kálmán a november 20-ai gálán lépnek fel, a Csík zenekar, Ferenczi György és a Rackajam pedig a felvidéki helyszínen, Révkomáromban zárják majd a fesztivált.
Erdélyből Kolozsvár és Csíkszereda, a Partiumból pedig Nagyvárad szerepel a fesztiválhelyszínek között. Csíkban november 7-én kiállítással és koncerttel, Kolozsváron másnap kiállítással és koncertekkel várják az érdeklődőket, Nagyváradon pedig november 8-án és 9-én is tárlatra, zenei és gyermekprogramokra számíthatnak az érdeklődők. A részletes program itt érhető el.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
szóljon hozzá!