
Fotó: Gergely Imre
A versenyvizsga kiírásáig ideiglenesen Csergő Mária irányítja a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központot, miután Kassay Péter igazgatói mandátuma lejárt. Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke szerint ez nem okoz fennakadást a központ működésében.
2014. január 27., 19:282014. január 27., 19:28
Hamarosan versenyvizsgát írnak ki a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ igazgatói posztjára, egy múlt heti döntés értelmében ugyanis már nem Kassay Péter (képünkön) tölti be a tisztséget.
Amint arról korábban már beszámoltunk, a Lázár-kastély egyik örökösének a bérleti díjért folyó pereskedése miatt a központ ideiglenesen kiköltözött a műemléképületből, programjai viszont folyatódnak.
A kastély újranyitásához a tulajdonosok egyetértésére lenne szükség, hogy aláírhassanak egy minden fél számára elfogadható szerződést a Hargita Megyei Tanáccsal. Január 18-án a helyi művelődési házban a kastély sorsát falugyűlésen is megvitatták a szárhegyiekkel, a felújítási munkálatokat folytatása érdekében kalákát is szerveznének. A lakosok azt is felvetették azonban, hogy szívük szerint maguk közül látnának szívesen valakit a kulturális központ élén.
Erre reagálva jelentette be Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke, hogy február vagy március folyamán versenyvizsgát írnak ki az igazgatói tisztségre, örömmel venné, ha erre szárhegyiek is jelentkeznének, ugyanakkor a jelenlegi igazgatónak, Kassay Péternek is módjában áll majd versenybe szállni. Akkor azonban még nem volt szó arról, hogy a versenyvizsgáig hátralévő időszakban egy másik személy tölti be az igazgatói tisztséget, az elmúlt héten végén derült erre fény.
„Kassay Péternek 2013. december 31-én lejárt a menedzseri szerződése, erről neki és minden további érdekelt félnek tudomása volt, tehát nincs szó felmentésről, csak a szerződés lejártáról. Igyekszünk minél előbb kiírni a versenyvizsgát, hogy a tisztség ne maradjon sokáig betöltetlenül. Jelentkezhet bárki, aki megfelel a feltételeknek – áll a tanácselnök lapunk kérdésére küldött válaszlevelében. – Ideiglenes megbízott vezető Csergő Mária, akit elnöki rendelettel neveztem ki. A vezérigazgatóságokkal egyeztetve esett személyére a választás: megnéztük, ki Kassay helyettese, kiderült, hogy az illető már nyugdíjas, ezért nem lehet kinevezni, az ő helyettese pedig Csergő Mária volt.”
A tanácselnök szerint nem jelent fennakadást a vezetőcsere az intézmény tevékenységében. „Az ott dolgozó munkaközösség felelőssége és lehetősége, hogy felvázoljon egy kizárólag a képzőművészetet és a gyergyói kulturális életet szolgáló elképzelést, olyat, amit a megyei tanács támogatni tud, kihagyva a korábbi nem kulturális témaköröket, illetve a helyi vendéglátóipar számára konkurenciát jelentő tevékenységeket, így a szállásadást és étkeztetést” – fogalmazta meg az elöljáró, milyen terveket várnak a tisztségre jelentkezőktől.
„Senki se marad állás nélkül, aki tisztességesen akar dolgozni a Hargita Megyei Tanácsánál, az álláshirdetéseink Kassay Péter számára is érvényesek, sőt az egyikre külön felhívtuk a figyelmét, hisz egy képzőművészetekkel kapcsolatos uniós pályázatban is van egy meghirdetett munkahely. Természetesen erre kell jelentkezni, és ha többen jelentkeznek, versenyvizsgázni kell, de remélem, nem jelent ez gondot neki, figyelembe véve az eddigi tapasztalatát” – fogalmazott Borboly a leköszönt igazgató sorsát firtató kérdésünkre. Az ügy kapcsán Kassay Péter nem kívánt nyilatkozni.
Balázs Katalin
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!