Helikon-gálaest Kolozsváron

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházában összegyűlt érdeklődők azt is megtudhatták, hogy bár olykor tényleg nagyon szűk esztendőket értek meg, a havonta kétszer megjelenő irodalmi folyóirat mindig pontosan napvilágot látott, egyetlen lapszámot sem kellett elhalasztani.

Lapalapítás karácsony után

Az író a Helikon előzményéről szólva kitért arra, hogy az Utunk volt a leghosszabb életű hasonló folyóirat Erdélyben, „amelynek hasábjain a legremekebb verssorok és a diktatúrának hódoló, leggyalázatosabb sorok egyaránt megjelentek”. „A Helikon a változásokat követően, 1989 karácsonya után néhány nappal alakult – emlékezett Szilágyi – és bár kint a Főtér környékén csak égő könyvkupacokat és zűrzavart lehetett látni, az utcákról pedig nehéz motorzúgás hallatszott be, mi, az Utunk volt szerkesztői, akiket nem darált be az Utunk hatalomnak behódoló szemlélete, mégis boldogok voltunk, mert az első lapot állíthattuk össze, amelyet nem néz át cenzor.” Az első számban többek között Lászlóffy Aladár, Király László és Egyed Emese írásait találjuk, minden szerző az új helyzetre, a forradalmi eseményekre próbált reagálni.

A cenzúra változatai

A kezdeti öröm után azonban következtek a szűk esztendők, hiszen ’93-ban a városvezetés erőszakkal költöztette el őket a Deák Ferenc utcai szerkesztőségből, sőt a költöztetés díját is rajtuk kérték számon. „Így is lehet cenzúrázni. Rossz helyzetben voltunk, de mindig feltaláltuk magunkat, Lászlóffy Aladár például jó rajzoló volt, állatfigurákat rajzolt süketnéma gyermekeknek, és egyéb ügyeskedések révén mégis átvészeltük a szűk esztendőket is” – mesélte Szilágyi.

A főszerkesztő felelevenítette azt a pillanatot, amikor a még huszonéves Sántha Attila kért néhány oldalt, amelyen elindíthatják a Serény Múmia című diákmellékletet fiatal egyetemista költőtársaival, Fekete Vince vezetésével. „Nem szóltunk bele, megegyeztünk, hogy nem cenzúrázzuk egymást, amikor azonban megjelentek a fiatal poéták olykor igen fésületlen, trágár versei, a Helikon hirtelen egy cvikkeres, cilinderes öregúrra kezdett hasonlítani, aki frakkja alá nemhogy rövidnadrágot, de egyenesen bermudát húz” – mondta a főszerkesztő, hozzátéve, hogy a szatmárnémeti gimnáziumból ki is tiltották a lapot, egy Amerikában élő öreg hölgy pedig a lapnak megrendelésként elküldött 40 dollárt kezdte visszakövetelni a fiatal költők egyes írásain megdöbbenve. „Alinak sok hancúrozó kisnyuszit kellett rajzolnia a süketnéma gyerekeknek, mire zöld ágra vergődtünk, ezeket a nyulakat gomolyfelhőkből formázza immár egy éve” – tette hozzá Szilágyi. A Serény Múmia utódját, A nagy kilometriket immár a lap főszerkesztő-helyettese, Karácsonyi Zsolt szerkeszti,  továbbra is az induló költők írásait közölve.

A Helikon 20 éve során több verset közölt, mint bármelyik más hasonló folyóirat, így ennek jegyében a továbbiakban a volt Helikon-szerkesztőket és a jelenlegieket kérték fel, hogy olvassák fel két-két versüket a folyóiratban nemrég megjelentek közül. Elsőként a Helikon volt főszerkesztő-helyettese, jelenlegi főmunkatársa, Király László olvasott fel, majd Egyed Emese, Molnos Lajos és Fekete Vince következtek. Karácsonyi Zsolt a magyarországi Szálinger Balázst is felolvasásra invitálta, aki bár nem volt szerkesztő a folyóiratnál, számos verse jelent meg annak hasábjain, végezetül pedig a jelenlegi szerkesztők közül Papp Attila Zsolt és Karácsonyi Zsolt olvastak fel a közönségnek.