
2011. november 17., 08:422011. november 17., 08:42
A Liszt-emlékév alkalmából tegnap este a marosvásárhelyi Kultúrpalotában Hegedűs Endre magyarországi zongorista (képünkön) lépett a közönség elé. A komolyzene kedvelői többek között Liszt Ferenc A forrásnál, I. Mefisztó-keringő, A Villa d’Este szökőkútjai és a 14. magyar rapszódia című műveit, valamint a Rákóczi-indulóként ismert 15. magyar rapszódiát hallgathatták meg. Hegedűs Endre, akit a szakma Liszt Ferenc egyik legautentikusabb tolmácsolójának tart, több mindenben kötődik a két évszázaddal ezelőtt született zongoraművészhez és zeneszerzőhöz. A budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián szerzett diplomát, majd gazdag pályafutását Liszt Ferenc-díj koronázta. Az anyaországi művész több mint 2700 alkalommal lépett fel a világ különböző pontjain, 28 CD-album őrzi játékát, 20 órányi televíziós film készült koncertjeiről. Rendszeresen koncertezik és tanít az Egyesült Államokban és Japánban. Idén augusztus 20-án a közösség érdekében végzett munkájáért a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjében részesült. Fellépése előtt a szép számban összegyűlt közönséget Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete, Lokodi Edit Emőke, a Maros megyei önkormányzat elnöke, valamint Zsigmond Barna, a szervező csíkszeredai konzulátus főkonzulja köszöntötte. Liszt Ferenc kapcsán utóbbi arra intette a jelenlévőket, hogy mindig is azt keressük, ami összeköt, és nem azt, ami szétválaszt.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.