
Fotó: A szerző felvétele
2012. október 19., 09:112012. október 19., 09:11
A program első előadását hétfőn, október 22-én tartják az Árkádia Bábszínház termében, ahová ezúttal iskolaigazgatókat, pedagógusokat, illetve a megyei tanfelügyelőségek képviselőit várják – mondta el tegnapi sajtótájékoztatóján Dimény Levente, a táncegyüttes művészeti igazgatója. Nekik akkor két előadást is bemutatnak, a Táncos történelemóra és a Táncos földrajzóra címűt. Később ezzel a két „tanórával”, illetve egy harmadikkal turnéznak majd a környező megyékben – a harmadik az adventi népszokásokat mutatja be.
A történelemórán a gyerekek a különböző táncműfajok kialakulását ismerhetik meg az őskortól napjainkig, míg a földrajzórán a néprajzi tájegységek jellegzetes táncaiból és dallamaiból kapnak ízelítőt. Kádár Elemér, a két tanóra rendezője azt mondja, bár ő maga évek óta tart hasonló ismertetőket nyári táborokban, valójában a fiatalok közül igen kevesen találkoznak az autentikus folklórral. Ugyanakkor az eddigi visszajelzésekből nyilvánvaló, hogy nemcsak a kicsik, hanem a felnőttek érdeklődésére is számot tart a mérhetetlenül gazdag Kárpát-medencei hagyománykincs. A pályázaton elnyert negyvenezer lejt is meghaladó összegből arra is jutott, hogy a hivatásos táncegyüttes népviselet-tárát kiegészítsék, így igen sok – elsősorban a földrajzóra esetében fontos – tájegység jellegzetes népviseleteit is bemutatják majd a gyerekeknek. Az adventi játékokat és néphagyományokat bemutató táncos tanóra rendező-koreográfusa László Csaba.
A programban egyelőre 60 előadást láthatnak majd a diákok – mindhárom tanórából húszat-húszat. Dimény Levente azt mondja, bár sok általuk ismert iskolával felvették már a kapcsolatot, még mindig szívesen várják olyan igazgatók vagy tanárok jelentkezését, akik tanítványaikat megismertetnék a magyar folklórral.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.