
Fotó: Kerekes Emőke
December 11-én, pénteken este 8 órától ismét műsorra tűzi és havi rendszerességgel fogja játszani Egy távoli emlék töredékei című előadását a kolozsvári Shoshin Színházi Egyesület.
2015. december 09., 13:202015. december 09., 13:20
Az előadás „előbemutató-sorozatát” augusztus 21–30. között a KaravanAct – Utazó Színházi Fesztivál keretében tartották Kolozsváron, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön.
A felújított előadás végleges helyszíne a Váróterem Projekt által működtetett ZUG művészeti tér (Traian utca 40-42. szám) lesz. „Amik most vagyunk – viselkedésünk, tetteink, reakcióink, gesztusaink, szavaink –, a múlt egyenes következménye. Ebből kifolyólag a múltat dialektikus módon kell vizsgálnunk, szorosan összekapcsolva a jelenidejűségünkkel. A színház önmagában képes megfejteni és megválaszolni ezeket a kérdéseket. Hogy ezt az akarva-akaratlanul testünkbe ivódott örökséget feldolgozzuk, olyan »halott szavakhoz« nyúltunk, mint például: Szekuritáté, kommunizmus, diktatúra vagy Ceauşescu” – vallja a rendező, Köllő Csongor, aki egyben a Shoshin Színházi Egyesület egyik alapítója is.
Amint az ismertetőben olvasható, az előadás cselekvést, szövegeket, zenét és táncot ötvöz. Töredékeket találkoztat egymással, amelyek, bizonyos sorrendbe állítva, akár egy történetet is kiadhatnak. Maga a próbafolyamat is töredékesen zajlott: a rendező és a színészek különböző fázisokban Kolozsváron, Madridban, a Drăgan völgyében, majd ismét Kolozsváron próbáltak.
Az Egy távoli emlék töredékei a Shoshin Színházi Egyesület második előadása a júliusban bemutatott Antigoné családja: a vakság történetei című szabadtéri előadás után. A produkció Szilágyi Domokos, Cs. Gyimesi Éva, Jorge Luis Borges, Jerzy Grotowski, valamint a színészek (Buchmann Wilhelm, Csepei Zsolt, Csont Noémi, Deák Zoltán, Ötvös Kinga, Pál Attila, Pál Emőke és Zongor Réka) szövegeit használja fel. Helyfoglalás a shoshin.mail@gmail.com e-mail címen, vagy a 0749-616450 telefonszámon lehetséges.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!