2011. január 06., 10:262011. január 06., 10:26
A Kovászna megyében végzett falukutatás eredményeit előadáson ismertetik a kutatást végző Nyugat-magyarországi Egyetem pedagógiai karának oktatói és hallgatói január 17-én, a látottakat megörökítő fotókat pedig kiállításon tárják az érdeklődők elé. Másnap az ősi magyar hitvilág keleti elemeiről tart előadást Obrusánszky Borbála történész, mongolista. Fister Magdolna szociológus, őstörténet-kutató január 25-i előadásában nemzeti történelmünk kevéssé ismert fejezeteiről szól. A program keretében kiállítások nyílnak Fazakas Sándor gyökérszobrász munkáiból, továbbá a hangszerkészítő Kovács Gábor és a Kőszegi fivérek hangszergyűjteményéből. A Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely alkotói Eltűnt kultúrák nyomában címmel vonultatják fel munkáikat. A rendezvénysorozatot január 29-én táncház zárja, amelyen a kalotaszegi Varga István Kiscsipás és zenekara húzza a talpalávalót. A fesztivált ezúttal nyolcadik alkalommal rendezik meg.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.