
Fotó: Lukácsi Lehel
Az elmúlt két év építészeti megvalósításairól készült képeket mutatták be a a székelyudvarhelyi Márton Áron téren a hét végén – a hat megyéből érkezett pályamunkákat egy hétig látogathatják az érdeklődők.
2014. október 12., 18:072014. október 12., 18:07
A Román Építészeti Kamara által szervezett Arhitectura.6 elnevezésű pályázat célja az volt, hogy bemutathassák az elmúlt két évben elkészült – vagy meg nem valósított építészeti jó példákat – mondta el Várday Zsolt műépítész, aki az udvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Gimnázium felújítási tervével nevezett a versenyre.
Hét kategóriában lehetett jelentkezni: lakó épületek és családi házak, középületek, köztér felújítás, épített örökség, belsőépítészet és díszlettervezés, dizájn, illetve a meg nem valósított tervek kategóriájában. A beküldött pályamunkák közt először jelöléseket osztott ki az öttagú zsűri, majd a kérdéses épületeket és tereket élőben is megtekintették, csak ezután hirdették ki a nyerteseket.
A versenyre Kovászna, Maros, Hargita, Brassó, Vâlcea és Szeben megye építészei neveztek be. A kiállításon egyebek mellett bemutatták Tövissi Zsolt és Köllő Miklós építész a csíkkarcfalvi erődtemplommal kapcsolatos restaurálási munkálatait, illetve a Gergely Attila építész által megvalósított csíkmenasági ravatalozó építésének történetét. A tárlatot további hét településen mutatják be.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
szóljon hozzá!