Hirdetés

Háromszéki művészek is kiállítottak Svédországban

Az erdélyi művészek visszafogott, drámai hangvételű, kemény tónusú műveit értékelték a svédországi Keresztutak című rendezvényen. A sepsiszentgyörgyi ArtAgora csoport öt tagja, Albert Levente, Daczó Enikő, Éltes Barna, Kolumbán Hanna és Vargha Mihály képviselte Háromszéket a testvérmegye, Värmland Arjän helységében megrendezett nemzetközi kortárs képzőművészeti szimpóziumon.

Bíró Blanka

2010. augusztus 24., 09:532010. augusztus 24., 09:53

A rendezvényen az erdélyieken kívül finn, norvég és a házigazda svéd alkotók vettek részt, a magyarországi résztvevők anyagi okok miatt visszaléptek. A meghívott művészek festményeket, grafikákat, szobrokat, installációkat, fotókat is kiállítottak.

A zárókiállítás megnyitóján Margaretha Jonsson képzőművész az erdélyiek visszafogott, gyakran drámai hangvételű, kemény tónusú műveit, a finnek könnyed kreativitását és a műgondot, a svédek dekorativitásra való hajlamát emelte ki, és elmondta, a szimpózium során dinamikus alkotómunka zajlott a svédországi műtermekben. A rendezvényen a háromszéki művészek az utóbbi tíz év egyéni termésének reprodukcióit mutatták be vetített képes előadáson, környezetük, lakásuk, műtermük, munkahelyük fotóival színesítve a vetítést. Az előadásokat, performanszokat műhelybeszélgetések követték.

A nemzetközi szimpóziumot a Finn Festők Országos Egyesülete és a balatonfelsőörsi Tölgy Egyesület kezdeményezte, ebbe kapcsolódtak be a háromszékiek, négy éve Sepsiszentgyörgy melletti Sugásfürdőn szervezték meg a tábort, ahol a Värmland–Háromszék testvérmegyei kapcsolat révén a svéd művészek is részt vettek, majd később a norvégok is csatlakoztak. Jövő év júniusában Árkoson szervezik meg a 12. közös kiállítást, a háromszéki faluban folytatódik a nemzetközi művészeti tapasztalatcsere.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés