
Fotó: A szerző felvétele
2010. július 28., 10:022010. július 28., 10:02
A fesztivál ötlete három évvel ezelőtt a Művészetek Völgyében levő Bárka Kikötőben fogalmazódott meg, a harmadik éve megrendezésre kerülő fesztivál kínálata rock-, dzsessz-, alternatív és klasszikus zene, irodalom, képzőművészet, színház és gyerekprogramok.
A fesztivál Quimby-koncerttel kezdődik, majd többek között Lovasi András, a Boban Markovic Orkestar és Rúzsa Magdi, Másik János és barátai, a Budapest Bár, a Csík Zenekar, a Szent Efrém Kórus, Sebestyén Márta és a Técsői Banda is fellép. Emlékest tiszteleg Cseh Tamás előtt, aki a fesztivál örökös fővédnöke, bemutatkozik a Firewater az Egyesült Államokból, a BaBa ZuLa Törökországból. Az idei fesztivál díszvendégei Kiss Tibor, a Quimby frontembere, Háy János író, költő és bemutatkoznak Háromszék kortárs művészei. Lázár Prezsmer Endre a háromszéki művészek bemutatkozását szervező MUKKK kulturális és ifjúsági egyesület vezetője a Krónikának elmondta, egy televíziós tudósításban látta, hogy tavaly Vajdaság volt a fesztivál vendége.
Akkor vette fel a kapcsolatot Bérczes László rendezővel, a fesztivál szervezőjével, és megegyeztek, hogy az idei meghívottak a háromszéki kultúra képviselői lesznek. Lázár Prezsmer Endre szerint a székelyföldi művészet bemutatása túl nagy feladat lett volna, ezért szorítkoztak csak Háromszékre, megpróbálták úgy összeállítani a programot, hogy a háromszéki kultúrát átfogóan bemutathassák, a sokszínűségre fektették a hangsúlyt. A háromszéki művészek Palkonyán lépnek fel, a Kalagor, Fabatka, Folker, Impro-víziók, nemEz és a Jedan együttesek koncerteznek, a Tamási Áron Színház bábtagozata két előadását mutatja be, Kolcsár József színművész a Zabhegyező című egyéni előadásával áll színpadra.
A Képvidék Alkotócsoport fotókiállítását is megtekinthetik a fesztiválozók, Fekete Vince kézdivásárhelyi író, költő, a Székelyföld kulturális folyóirat munkatársa pedig a folyóiratot mutatja be. Lázár Prezsmer Endre elmondta, az egyeztetés már több mint fél éve zajlik, sokat tanult a magyarországi szervezőktől, akik profi módon végzik a feladatukat. Az Ördögkatlan Fesztiválon mintegy harminc háromszéki művész vesz részt, a költségek nagy részét a fesztivál fedezi, az utazási kiadásokat a háromszéki önkormányzattól pályázták meg. A fesztivál részletes programja a www.ordogkatlan.hu oldalon olvasható.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.