Hirdetés

Háromszáz elemista is bekapcsolódott az egyre népszerűbb kolozsvári Bach-maratonba

•  Fotó: Bach-maraton/Facebook

Fotó: Bach-maraton/Facebook

Sikeres, telt házas volt a keddi, egész napos kolozsvári Bach-maraton, amelynek keretében nemcsak a nagy zeneszerző műveivel ismerkedhettek meg az érdeklődők, de hangszereket is bemutattak elemistáknak – mondta el a Krónikának Horváth Zoltán orgonista, szervező.

Kiss Judit

2023. március 22., 11:442023. március 22., 11:44

Kedden reggeltől estig Bach-muzsikát hallgathatott a közönség a gyönyörűen felújított kincses városbeli Pietati evangélikus templomban, ahol természetesen megszólalt a 110 éves hangversenyorgona is. Az immár második alkalommal szervezett maratonról Horváth Zoltán zongora- és orgonaművész, a Pietati templom orgonistája a Krónikának kifejtette,

a hazai és külföldi zenészek fellépésével szervezendő esemény határozottan nagy érdeklődésnek örvendett, egyes koncertekre pótszékeket is be kellett vinni a templomba, olyan sokan voltak.

Hirdetés
•  Fotó: Bach-maraton/Facebook Galéria

Fotó: Bach-maraton/Facebook

„Tavaly, az első alkalommal is szép számú közönség gyűlt össze a Bach-maratonra, de idén még többen jöttek el. Egész estig szinte végig telt ház volt, és ennek nagyon örültünk. Tavaly is szerveztünk délelőtt leckeelőadásokat a gyerekeknek, és természetesen idén is: összesen 12 osztálynyi harmadik-negyedik osztályos látogatott el a maratonra” – fejtette ki Horváth Zoltán. Hozzátette,

magyar és román iskolákból hat-hat osztály érkezett, tehát magyar és román nyelvű leckeelőadásokat tartottak, ezek keretében direkt ennek a korosztálynak célozták a hangszerbemutatókat, a leckeelőadást.

„A szervezők azt tartották szem előtt, hogy melyik az a korosztály, amely még érdeklődik és már érdeklődik a hasonló esemény iránt, ezért esett a választás a harmadik-negyedik osztályosokra. Bemutatták nekik nemcsak Bach zenéjét, egy-egy dallamot, motívumot részletesebben, de hangszerekkel is: orgonával, csembalóval, hegedűvel” – mondta el a szervező.

•  Fotó: Bach-maraton/Facebook Galéria

Fotó: Bach-maraton/Facebook

Kitért arra is, hogy az eseménysorozaton a város zeneművészeti oktatási intézményei – a Sigismund Toduță Zeneművészeti Főgimnázium, a Gheorghe Dima Zeneakadémia, valamint neves hazai és külföldi művészek működtek közre.

Horváth Zoltán kiemelte Steffen Schlandtnak, a brassói evangélikus templom orgonistájának fellépését, valamint a, a brassói zenei élet meghatározó személyisége, valamint Artur Kaganovskiy amerikai származású hegedűművész fellépését – mindkét zenei esemény iránt óriási volt az érdeklődés.

Horváth Zoltán hozzátette, remélik, a jövőben folytatódik a tendencia, és még többeket meg tud majd szólítani a maraton, amelyre díjtalan a belépés.

•  Fotó: Bach-maraton/Facebook Galéria

Fotó: Bach-maraton/Facebook

•  Fotó: Bach-maraton/Facebook Galéria

Fotó: Bach-maraton/Facebook

•  Fotó: Bach-maraton/Facebook Galéria

Fotó: Bach-maraton/Facebook

•  Fotó: Bach-maraton/Facebook Galéria

Fotó: Bach-maraton/Facebook

•  Fotó: Bach-maraton/Facebook Galéria

Fotó: Bach-maraton/Facebook

korábban írtuk

Bach-maraton Kolozsváron: megmentenek a pusztulástól egy erdélyi barokk orgonát
Bach-maraton Kolozsváron: megmentenek a pusztulástól egy erdélyi barokk orgonát

Egy erdélyi barokk orgonát mentenének meg a pusztulástól annak az egész napos, március 21-i, kolozsvári Bach-hangversenysorozatnak a segítségével, amely a híres barokk zeneszerző alkotásainak széles repertoárját öleli fel.

korábban írtuk

Bach Mindenkinek Fesztivál: ingyenes koncertek Erdélyben is
Bach Mindenkinek Fesztivál: ingyenes koncertek Erdélyben is

Idén is megrendezik a Bach Mindenkinek Fesztivált: március 16-tól a Kárpát-medence hatvan településén százötven ingyenes koncerten szól a zeneszerző géniusz muzsikája.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
Hirdetés
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
2026. július 18., szombat

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében

Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Új műsorstruktúrával várja a nézőket szombattól az M1

Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.

Új műsorstruktúrával várja a nézőket szombattól az M1
2026. július 15., szerda

Kivizsgáltatnák a színházi kritikusok az erdélyi származású alkotónak kifizetett összegeket – Egymilliárdot már visszaszerzett a kormány

A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.

Kivizsgáltatnák a színházi kritikusok az erdélyi származású alkotónak kifizetett összegeket – Egymilliárdot már visszaszerzett a kormány
2026. július 14., kedd

Legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió

Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.

Legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió
Hirdetés
Hirdetés