Hirdetés

Három magyar a Berlinálén

Kárpáti György Mór Erdő című 12 perces alkotása képviseli Magyarországot a 61. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál rövidfilmes versenyében, a koprodukciós fórumra pedig Nagypál Orsolya és Mundruczó Kornél legújabb filmtervét is meghívták.

Hírösszefoglaló

2011. január 18., 09:402011. január 18., 09:40

A február 10. és 20. között zajló idei Berlinále 25 új rövidfilmet felvonultató rangos válogatásában az Aranymedvéért folyó versenyben 21 ország vesz részt. Az Erdő című 12 perces fekete-fehér alkotás a Színház- és Filmművészeti Egyetem, a KMH Film, a KraatsFilm és az Inforg Stúdió együttműködésében, a Magyar Mozgókép Közalapítvány támogatásával készült.

Az 1984-ben született Kárpáti György Mórnak, a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező szakos végzős hallgatójának az Erdő volt a negyedéves vizsgafilmje. „Az erdőben gyilkosság történik. Balázs ijesztően közel kerül az ügyhöz. Az élmény egyre jobban nyugtalanítja” – olvasható a film szinopszisában.

A rangos seregszemle Co-Production Market elnevezésű fórumán két magyar filmterv is bemutatásra kerül. A nemzetközi filmszakma egyik legfontosabb koprodukciós eseményén mintegy félezer producer vesz részt, hogy a fejlesztési szakaszban lévő filmtervek javát az elsők között ismerhesse meg. A szervezők 352 pályázatból választották ki a 24 filmtervet.

A magyar filmterveket február 13. és 15. között mutatják be. A London Film Schoolban végzett Nagypál Orsolya első játékfilmtervével kapott meghívást a berlini fórumra. A Balatoni tengeralattjáró című projekt a nyolcvanas évekbe repít vissza. „Kelet- és nyugatnémetek találkozása a Balaton partján egy 11 éves magyar srác szemszögéből. NDK-nudisták, kánikula és családi viszályok egy foszladozó rendszerben, ahol a mindennapi abszurditás már normálisnak számít” – írták a sztoriról.

A másik magyar meghívott A repülő ember című filmterv, amelyet Mundruczó Kornél rendező jegyez. „Valahol messze Ázsiában, egy titkos intézetben különös gyermekeket képeznek ki csodatevőknek. Ariel, a 18 éves fiú olyan képességre tesz szert, amit sohasem kért: egy kísérlet eredményeképpen megtanul repülni. Váratlan tudását felhasználva megszökik, hogy Nyugaton, a lehetőségek világában fedezze fel a szabad életet” – áll az európai koprodukcióban megvalósítani tervezett film szinopszisában. A producerek személyesen mutatják be a filmterveket a lehetséges partnereknek Berlinben.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés