2012. május 15., 08:182012. május 15., 08:18
A meghívottak között van a magyar dzsessz néhány kiemelkedő egyénisége: Vukán György és Szakcsi Lakatos Béla zongoristák, Gyárfás István gitáros és Balázs Elemér, aki zenekarával együtt már visszatérő vendégnek számít Nagyváradon. A fellépők között lesz a kitűnő nagyváradi gitáros Báder Róbert Olivér, a Harry Tavitian oldalán immár országos hírnévnek örvendő szatmárnémeti dobos Cserey Csaba, valamint az egyik tehetségkutató műsorban feltűnt Patai Róbert.
A fesztivál rendezvényein ezúttal 1 kg tartós élelmiszer felajánlása fejében lehet részt venni. Az összegyűlt élelmiszerrel Böjte Csaba utcagyerekeket felkaroló projektjét fogják támogatni a szervezők. A koncertek többségére a Posticum melletti parkban kerül majd sor, kedvezőtlen időjárás esetén pedig a létesítmény alagsorában található Jazzlandben.
A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.