
A Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei három díjat nyertek a Román Színházi Szövetség (UNITER) évente megszervezett ünnepségén, amely a hazai színházi szakma Oscar-gálájának számít.
2013. május 14., 12:472013. május 14., 12:47
2013. május 14., 16:532013. május 14., 16:53
A kolozsvári színház ezzel a legtöbb díjat kapta a romániai színházak közül a Jászvásáron hétfő este megtartott ünnepségen. Kézdi Imola vehette át a Legjobb női főszereplőnek járó díjat az Andrei Serban rendezte Hedda Gabler című előadásban nyújtott alakításáéért. Kézdi Imola 2002-ben már megkapta ugyanezt a díjat, akkor a David Zinder rendezte Fehér tűz, fekete tűz című produkcióban nyújtott alakításáért.
Ugyanebből az előadásból Hatházi Andrást és Györgyjakab Enikőt is jelölték A legjobb férfi mellékszereplő és A legjobb női mellékszereplő kategóriában. A színházi szövetség zsűrije végül Hatházi Andrást Brack bíró alakításáért és Györgyjakab Enikőt Elvstedné szerepéért ítélte a legjobbaknak, így mindkét kategóriában ők kapták meg a díjat.
Visky András, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgató-helyettese az intézmény tegnapi sajtótájékoztatóján kifejtette: az elismerések részben Andrei Şerban rendezői munkásságának is köszönhetőek. Hatházi András egyébként egy bukaresti színészen kívül Bányai Kelemen Barnával, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagjával rivalizált a legjobb férfi mellékszereplő díjáért, utóbbit Székely Csaba Bányavakság című művének Florin-szerepéért jelölte a zsűri az elismerésre.
Az ünnepségnek egy negyedik magyar díjazottja is volt a székelyudvarhelyi Cári Tibor zeneszerző személyében, aki a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház tagja. Ő a színházi zene kategóriában életműdíjat kapott. Munkásságát Balázs Attila, a temesvári teátrum igazgatója méltatta. Mint mondta, Cári Tibor eddigi pályafutása során mintegy száz előadáshoz szerzett zenét.
A gálaünnepség másik fő nyertese a nagyszebeni Radu Stanca Színház, amelynek a Silviu Purcarete által színpadra állított Gulliver utazásai című produkciója nyerte A legjobb előadás díjat. A legjobb rendezőnek járó díjat Alexandru Dabija román rendező kapta, aki a Bukaresti Nemzeti Színházban Ion Luca Caragiale Két sorsjegy (Doua loturi) című művét állította színpadra.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!