2010. június 24., 09:552010. június 24., 09:55
„A fesztivál nemcsak a megye egyik legfontosabb eseménye, hanem a székelyföldi zenei éle kimaradhatatlan mozzanata” – hangsúlyozta Borboly Csaba, a városi önkormányzat társszervezőjének, Hargita megye tanácsának elnöke. Mint hangsúlyozta, az esemény növeli a térség hírnevét és látogatottságát. A megyei tanács idén 80 ezer lejjel támogatta az eseményt, és benyújtott egy pályázatot is, közel 200 ezer eurós összegre – ha megnyerik, az összeget felajánlanák a következő a fesztiválok megszervezésére. Filip Ignác Csaba, a Régizene Fesztivál művészeti vezetője az idei programsorozat színvonalát emelte ki a tegnapi sajtótájékoztatón.
A fellépők közül kuriózumként említette az alapító zenekart, a Barozda Együttest, amelynek tagjai a zenekar felbomlása óta Magyarországon és Svédországban élnek, de a fesztiválon újra együtt játszanak. Jelen lesznek visszatérő hazai zenekarok is, és kiemelt vendég a világszinten elismert osztrák Unicorn együttes. „Összegyűjtöttük az elmúlt 30 év emlékeit, és mindenből próbálunk egy kicsit elhozni.” – fogalmazott a művészeti vezető. Péter Boglárka, a fesztivál irodájának vezetője a jubileumi ünnepre megjelentetett emlékkiadványról beszélt, amelynek címét Balassi Bálinttól kölcsönözték: Széllel tündökleni – emlékek a 30 éves csíkszeredai Régizene Fesztiválról.
Az emlékeket, korabeli újságcikkeket tartalmazó könyvhöz mellékelik a Barozda Együttes betiltott 1984-es lemezét is. A kiadványt a fesztivál megnyitóján mutatják be. Az idei Régizene Fesztiválra hat országból érkeznek meghívottak, a részletes program megtalálható a rendezvény honlapján, a www.musica-antiqua-hr.ro oldalon. A 30 éves Régizene Fesztivál fővédnöke Kelemen Hunor, kulturális miniszter.
Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.
Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.