2012. május 21., 08:032012. május 21., 08:03
A kötetek a Polis Könykiadó gondozásában jelentek meg. A Kós Károly magánéletéről szóló Édes Idám! – Kós Károly levelei feleségéhez (1912–1918) című könyvet Benkő Samu akadémikus mutatta be, míg Incze László A rendtartó székely város című kötetét Egyed Ákos akadémikus ismertette.
Hegedűs Csilla kifejtette: Gy. Dávid Gyula könyve dokumentumértékű, hiszen többek közt tartalmazza a Bánffy-kastély 1734-es katonai felmérésekor készült térképeket, az archív felvételeket jó minőségben tekinthetik meg a kötet olvasói. Számos adat mellett a könyv bemutatja a kastélyban található barokk szobrok galériáját, az Erdélyben ritkaságnak számító istállót, továbbá dokumentálja a műemlék épület restaurálásának jelenkori történéseit is.
Benkő Samu akadémikus a Kós Károly máig ki nem adott leveleiről ugyanakkor elmondta: Kós magánéletének legmélyebb rétegei is közéletivé emelődnek a kötetben. „Családi életével nemzedékeknek mutat példát” – magyarázta Benkő Samu. Hozzáfűzte, 1998-ban az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöksége kezdeményezte Kós Károly levelezésének összegyűjtését.
Egyed Ákos akadémikus arról számolt be, hogy Incze László A rendtartó székely város című könyvében Kézdivásárhely és a helyi Céhtörténeti Múzeum történetét írta le. A kötet többek közt nyilvánosságra hozza azoknak a kézdivásárhelyi ágyúöntőknek a nevét, akik az 1848–1849-es forradalomban Gábor Áron segítői voltak.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.