Hanganyagból Selyem Zsuzsa-regény

Tabutémák is terítékre kerültek az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) Álljunk meg egy szóra beszélgetősorozatának legutóbbi alkalmán, László Noémi házigazda ugyanis úgy vélte, a csütörtök esti meghívottnak, Selyem Zsuzsa írónak, egyetemi tanárnak a legkényesebb kérdéseket is fel lehet tenni. A kolozsvári Bulgakov kávéházban tartott beszélgetés fő témáját a többkötetes szerző legújabb könyve, a Moszkvában esik című kísérleti regény szolgáltatta, melyet elvonulásban vetett papírra. „Szégyelltem is magam, hogy ilyen jó körülmények között vagyok” – idézte fel Selyem Zsuzsa a svájci kisváros, Zug kolostorában töltött időszakot. Mint mondta, egyetemi tanárként „nehezebb összehozni összefüggő dolgot”, ezzel magyarázható, hogy zömében tanulmány-, esszé-, publicisztika- és novellásköteteket jelentetett meg.

A Moszkvában esik a szerző nagyapja, a kommunizmusban minden vagyonától megfosztott háromszéki földbirtokos történetét meséli el. Mezőgazdász mérnökként, a politikát teljesen mellőzve a nagyapa is megírta történetét, de a kiadó meghúzta, valószínűleg emiatt érezte szükségesnek, hogy unokájának is diktafonba mondja úgy, hogy közben a Szekuritáté vallatására vagy a nagyanyjára vonatkozó kérdéseket figyelmen kívül hagyta, hiszen székely emberként „számára nem létezett kudarc”. A Beczássy nagyapa történetében állati narrátorok is megjelennek, a Kafka és Virginia Wolf által inspirált állati szereplők a távolságtartást szolgálják. A kétszavas címet egy, a 60-as években ismert jereváni rádiós vicc inspirálta. A szerző elmondta, nagyapja felhatalmazta, hogy dossziéját kikérje a Szekuritáté archívumából, melyben más kézírással, más névhasználattal, Becásiként aláírt beszervezési nyilatkozatot is talált. „Nem bagatell a kérdés, jobban járnánk, ha ezzel szembenéznénk, ha minél többet tudnánk erről” – jelentette ki Selyem Zsuzsa az erdélyi magyar írók, költők ügynökmúltjával kapcsolatos kérdésre. Hangsúlyozta, bár a témát „nem kellene elkenni, a vagdalkozás sem jó”. Úgy vélte, a szembenézés hiánya elsősorban a fiataloknak árt, akik „önkéntelenül is azt kapják, hogy nincs tétje morális dolgoknak”.

Újabb tabutémaként az egykori évfolyamtárs, az Orbán János Dénes által vezetett Kárpát-medencei tehetséggondozó műhely került szóba, amelyből a meghívott szerint „még mindig nem lenne késő kiszállni”. Selyem Zsuzsa, aki tagja a magyar kormány által működtetett intézmény ellenében szerveződött Független Mentorhálózatnak, úgy vélte, mentorálás eddig is volt – tanárként maga is számos diákjával foglalkozott, most csupán „láthatóvá vált”.