Hirdetés

Haller József és Gyarmathy János közös tárlata nyílt meg Marosvásárhelyen

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Kettős kiállítás nyílt kedden este a marosvásárhelyi Kultúrpalota kiállítótermeiben. Az idén 75 éves Haller József festményeiből, grafikáiból, az 55 éves Gyarmathy János pedig szobraiból válogatott a tárlatra.

Máthé Éva

2010. április 22., 09:442010. április 22., 09:44

Cora Fodor művészettörténész, a Maros Megyei Múzeum munkatársa szerint Gyarmathy János „aprólékosan kidolgozott szobrai biztos rajztudásról és modellezőkészségről árulkodnak”. A szobrász „a bronzöntés alkímiájával zsonglőrködik”. Haller Józseffel kapcsolatban többek között azt emelte ki, hogy „rajzai, festményei az egyszerű és koherens alkotás mesterművei, tömör, expresszív esszék”.

Bibliai alakok – proféták, filozófusok, prédikátorok, apostolok – és az egyetemes kultúrtörténet jelesei ihlették meg mind a két művészt. Sok rokon vonás jellemzi kettejük művészetét, mondta a tárlatavatón Nagy Miklós Kund, a vásárhelyi Népújság főszerkesztője. Az alkotásokat egyébként több évtized terméséből válogatták a művészek. „Drámát, tragédiát, de humort is hordoznak az alkotások. Az emberi gyarlóságot is felmutatják a humanista művészek, akik az emberi hibákat is úgy mutatják be, hogy képesek vagyunk megbocsátani saját magunknak” – véli Nagy Miklós Kund.

Haller József esetében rendkívül hosszú alkotópályáról kapunk most összképet. „Grafikáinak társszerzői lehetünk, hiszen csak elindít egy gondolatot, felvillant egy érzést, s a többit ránk bízza, hogy mi gondoljuk tovább. Róla Babits Bolyai-verse jut eszembe, e két sor: »a semmiből alkottam új világot, / mint pókhálóból sző kötélt a rab«” – fűzte tovább gondolatait a műkritikus. A művész pasztelljeinek jellegzetes témái a hűség, a helytállás, az anyaság, ezeken visszatér az a Haller József, aki a pályát szobrászként kezdte. Az utóbbi években pasztelljein a hangsúlyosan rajzszerű, grafikai stílus helyett oldottabb, elmosódottabb formák jelennek meg, a színek dominálnak.

Gyarmathy János Diogenész-szobrával a világ gyarlóságát érzékelteti. Szobrain mindenkor jelen van az irónia és az önirónia, a groteszk vonás, állítja Nagy Miklós Kund. Tragédia és humor kéz a kézben jelenik meg a kiállításon. A szobrász egyik példaképe Chagal, szobrai mívesek, egyszerűek és igen szuggesztívek. Nagy Miklós a szobrász köztéri alkotásait is említette, melyek közül több Németországban található, ahol Hallerrel együtt gyakran vett részt alkotótáborokban.

A tárlatavatón Káli Király István, a Mentor Kiadó igazgatója azt a kötetet is bemutatta, amely Gyarmathy János 55. születésnapjára jelent meg, kiadását Szepessy László műgyűjtő tette lehetővé. A kötet szövegét Nagy Miklós Kund írta, a fotók Moldován György munkáját dicsérik.
A Haller–Gyarmathy-kiállítás május 9-éig látható Marosvásárhelyen.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 01., hétfő

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes

Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes
Hirdetés
2025. december 01., hétfő

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión

A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión
2025. november 30., vasárnap

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film

Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film
2025. november 29., szombat

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)

Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. november 27., csütörtök

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban

Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban
2025. november 27., csütörtök

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány

Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány
2025. november 26., szerda

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház
Hirdetés
2025. november 25., kedd

Csipkeszegi táncház: múzeumokkal, közösségi eseményekkel őrzik a széki népi kultúrát

Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.

Csipkeszegi táncház: múzeumokkal, közösségi eseményekkel őrzik a széki népi kultúrát
2025. november 23., vasárnap

Bogdán Zsolt színművész Márai-estjéről: „a legegyszerűbb a legértékesebb, csak meg kell tudni hallani”

Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.

Bogdán Zsolt színművész Márai-estjéről: „a legegyszerűbb a legértékesebb, csak meg kell tudni hallani”
2025. november 22., szombat

Az úszó- és filmcsillag Johnny Weissmullerről elnevezett mozi kezdte meg működését Temesváron

Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.

Az úszó- és filmcsillag Johnny Weissmullerről elnevezett mozi kezdte meg működését Temesváron
Hirdetés
Hirdetés