2012. augusztus 24., 05:542012. augusztus 24., 05:54
Nicolae Pepene a fesztivál igazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján Romániában a maga nemében egyedülállónak nevezte a rendezvénysorozatot, és kiemelte: míg a korábbi években több történelmi korszak is megelevenedett a fesztivál keretében, idén egyetlen periódust választottak ki témaként.
A Brassótól mintegy 15 kilométerre elhelyezkedő településen megszervezett rendezvényen 88 „katona” vesz részt romániai, bulgáriai, ausztriai és francia egyesületek képviseletében. A vár udvarán több történelmi eseményt játszanak újra, de az érdeklődőknek bemutatják a tábori élet több részletét is: például azt, hogyan és mit főztek a korabeli katonák a fronton, milyen volt a kiképzés, és milyen szórakozási lehetőségeik voltak a bakáknak. Minden egyesület saját sátrat kap a rendezvény helyszínén, és kiállítás keretében mutatják be a hadviselés jellegzetes kellékeit. Az érdeklődők mindhárom napon díjmentesen látogathatnak el a programokra.
A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.