
Fotó: Veres Nándor
György Attila József Attila-díjas csíkszeredai írónak adják át pénteken a Madách-díjat a Nógrád megyei Balassagyarmaton.
2016. január 21., 14:192016. január 21., 14:19
2016. január 21., 15:172016. január 21., 15:17
Az ember tragédiájának szerzője a Nógrád megyei, ma már Szlovákiához tartozó Alsósztregován született, a születésének évfordulója alkalmából rendezett Nógrád megyei ünnepségnek hagyományosan Balassagyarmat ad helyet.
„Meglepődtem és nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy nekem ítélték a Madách-díjat. Rangos elismerés, ez abból is látszik, hogy korábban kiknek ítélték oda. Köszönöm a kitüntetést és ígérem, hogy meg fogom szolgálni\" – mondta a Krónika megkeresésére György Attila, a Székelyföld című kulturális folyóirat alapítója és szerkesztője.
Az író, akinek novellái, publicisztikái rendszeresen megjelennek romániai és magyarországi folyóiratokban, a Magyar Írószövetség és a Fiatal Írók Szövetségének tagja, valamint az Erdélyi Magyar Írók Ligájának egykori intendánsa. Korábban elnyerte többek közt a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének nívódíját, a Bálint András-emlékdíját, a Tokaji Írótábor Kuratóriumának díját 2002-ben, 2011-ben pedig József Attila-díjjal tüntették ki.
„Csupán a valóságról írni: nemcsak unalmas, hanem hamis is. Csupán az álomról írni: szép, igaz, de nem teljes az én olvasatomban. Mindig is szerettem a „mágikus realista” irodalmat, még mielőtt tudtam volna, így hívják. A szerző – már aki erre a névre érdemes – és a mű között csak őszinteség van. A »valóság« interpretálható\" – foglalta össze a csíkszeredai író ars poeticáját az Irodalmijelen.hu-nak.
A Madách-díjat pénteken egyébként Molnár Péter Kerényi Jenő- és Hermann Lipót-díjas szobrászművésznek is átadják Balassagyarmaton. A központi Madách-ünnepségen, a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Önkormányzat elnöke mond köszöntőt, és adja át a Madách-díjakat – írta az MTI.
Az író, költő halálának 100. évfordulójára alapított elismeréssel minden évben a Madách-kutatásban, a Madách-kultusz ápolásában, a megye kulturális és művészeti életében legeredményesebben közreműködőket jutalmazzák. Nógrád megye korábban Madách-díjat adományozott többek között R. Várkonyi Ágnes történésznek, Andor Csabának, a Madách Társaság elnökének, Kerényi Ferenc, Szabó András, Bene Kálmán irodalomtörténésznek, a Mikszáth Kálmán Társaságnak, Jankovics Marcell rajzfilmrendezőnek, és posztumusz odaítélték a díjat Lukács Margit színművésznek is.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!