Hirdetés

Generációk és régiók találkozása a felsősófalvi Pipacsok tánctáborban

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

„Adatközlők, gyakorló táncosok, koreográfusok egyaránt idejárnak, hiszen a Pipacsok tábor szerves része annak a hagyományőrző körforgásnak, amely az egész Kárpát-medencében „üzemel” nyaranta. A résztvevők pedig az itteni értékátadás és tapasztalatcsere nélkül el sem tudják képzelni a folytatást” – fejtette ki az immár húsz éve megrendezett felsősófalvi Pipacsok Székelyföldi Tánctábor háziasszonya és mindenese, László Lujza.

Simó Márton

2014. július 24., 15:372014. július 24., 15:37

Úgy fogalmazott, a július 21. és 27. között szervezett rendezvény minden résztvevője vágyik annak megerősítésére, hogy a jövőben is szükség lesz a hagyatékra. „Ez abban is megnyilvánul, hogy nemcsak magyarok járnak hozzánk, hanem szlovákiai vendégeink is évek óta rendszeresen visszatérnek hozzánk – igazi szlovákok is, akik itt élik meg azt a szimbiózist, amely ezer éve köti össze a két szomszédos kultúrát” – mutatott rá László Lujza.

„Szinte óramű pontossággal zajlik a tánc- és a hangszeres oktatás, pedig minden nap késő estébe hajlóan ismerkednek a különböző régiók élő népzenéjével és táncaival a táborlakók. Minden este más-más vendégek mutatnak be értékeket, a dalt, táncot pedig ott és azonnal kell elsajátítani” – tudtuk meg László Csaba koreográfustól, a székelykeresztúri Pipacsok Táncegyüttes vezetőjétől.

Régi és új táborlakók egyaránt részt vesznek a rendezvényen, Magyarországról, az erdélyi nagyobb városokból érkeznek minden évben, de Japánból, Kínából, az Amerikai Egyesült Államokból is visszatérnek a tánctáborba. „Érdekes, hogy az utóbbi években amerikai állampolgársággal rendelkező kínai családok is jönnek. Nagy öröm, hogy több generáció van itt együtt és több életkori kategóriában zajlik az oktatás” – mondta László Csaba.

Hozzátette, végre a felsősófalviak is magukénak érzik a tábort, esténként rendszeresen bejárnak a felnőttek, sok helyi gyermek pedig nappali foglalkozásokon vesz részt – ilyen csoportok érkeznek a szomszédos Parajdról és Kecsetből is.

„Kétszáznyolcvanan táboroznak idén, de sok a „beeső” vendég, akiket nehéz számon tartani: kis csoportok, egy-két autóval érkező családok, baráti társaságok, akiknek csak ennyire futja a szabadidejéből. Itt van Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke is, aki kezdő táncosnak látszik, a felesége és a lányai sokkal magasabb szinten járják. Úgy látjuk azonban, hogy az elöljáró nem hagyja magát, becsülettel végigtáncolja a programokat” – mondta László Csaba.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés