Hirdetés

Gazdag évadot zárt a szatmári színház

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata a 2011/2012-es évadban itthon, turnén és fesztiválon játszott, a színházban meghívott művészek és társulatok vendégszerepeltek. Emellett nagy sikert aratott az első alkalommal megrendezett, több mint egyhetes székelyföldi körút, amely keretében a Chioggiai csetepaté marosvásárhelyi előadásában a magyarországi Pindroch Csaba is fellépett.

2012. június 29., 09:192012. június 29., 09:19

 A hatodik Sorompók Nélkül Nemzetközi Multikulturális Fesztiválon 7 magyar nyelvű vendégelőadást láthatott a közönség, ebből hatot román feliratozással, illetve a román nyelvű előadások közül négyet magyar felirattal tekinthettek meg az érdeklődők. A társulat Ruzante Az anconai özvegy – rendező: Keresztes Attila – előadásának premier előtti bemutatóját a nagyközönség a jubileumi, tízedik Partiumi Magyar Napok alkalmával láthatta szabadtéri színpadon, díjmentesen.

A társulat 10 bemutatót tartott az évadban, ezenkívül jótékonysági előadásokat is láthatott a közönség. A társulat szerepelt a gyergyói Nemzetiségi Színházi Kollokviumon, Budapesten a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén és Kisvárdán a Magyar Színházak XXIV. Kisvárdai Fesztiválján. A színház a Keresztes Attila rendezte Carlo Goldoni Chioggiai csetepaté című előadásáért a Gyergyószentmiklósi Nemzetiségi Színházi Kollokviumon a román rözszolgálati rádió díját kapta meg, ugyanitt Bianca Imelda Jeremias pedig a szakmai zsűri különdíját nyerte el az előadás díszleteinek és jelmezeinek terveiért.

Bessenyei István, a társulat rangidős művésze az év végi szatmári díjkiosztó gála alkalmával vehette át a szatmárnémeti városi tanács és a Szatmár Megyei Tanács kulturális díját, amellyel az olyan Szatmáron élő vagy onnan elszármazott művészeket, tudósokat és sportembereket jutalmazzák, akik színvonalas, kitartó munkájukkal emelik Szatmár és vidéke értékét és hírnevét itthon vagy a nagyvilágban. A Román Színházi Szövetség (UNITER) 2012-es debütdíjára jelölték Balogh Attilát, a társulat alkalmazott rendezőjét, a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban rendezett Trakhiszi nők című előadás színreviteléért.

Keresztes Attilát 2012-ben immár harmadik alkalommal jelölték a legrangosabb szegedi színházi kitüntetésnek számító Dömötör-díjra, a legjobb rendező kategóriában a szegedi Hedda Gabler című előadás színreviteléért.

A 2011/2012-es színházi évadban a Harag György Társulat munkáját olyan neves vendégművészek segítették, mint Bíró József színész, Bogdán Zsolt színész, Csutak Réka színész, Pindroch Csaba színész, Radu Afrim rendező, Bianca Imelda Jeremias díszlet- és jelmeztervező, Szép András zeneszerző.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés