2010. május 27., 10:382010. május 27., 10:38
A film a pozsonyi uszodáról, illetve annak fürdőzőiről szól. Első hallásra nem tűnik izgalmas témának, viszont Kerekes Péter érdekes megközelítésben látta a megvalósítását, naiv gyerekként tette fel a kérdéseit a filmben szereplő idős embereknek, kik fiatalkorukban is gyakorta látogatták az uszodát.
Egy olyan korszakban kezdte el a filmjét, amikor Szlovákiában semmi kilátás nem volt arra, hogy neki filmes jövője legyen. Végül mégis támogatásra talált a filmötlet, amely családi krónikának indult: a rendező a nagyapjáról szerette volna készíteni, akinek az volt a vágya, hogy eljusson a tengerre, azonban kénytelen volt megelégedni a városi uszodával. Így az első hallásra unalmas téma feldolgozása során a rendező az uszodától eljutott a nagy politikai tengerig.
„A tenger bennünk van és az a mi gondolkodásmódunk” – állapította meg Kerekes Péter rendező. Kerekes figyelmesen követi, hogy miként befolyásolja a kisember sorsát a történelem alakulása. Aki kedvet kapott a cseh–szlovák filmekhez, az 2010. május 27-én a Bulgakov Irodalmi Kávéházban este héttől megnézheti a 66 sezon rendezőjétől a Cocking History című dokumentumfilmet is.
Szerző: Oroszhegyi Tünde
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.