
2013. február 21., 06:302013. február 21., 06:30
Mint részletezte: Nicolae Grigorescu Szénaboglyák és Ştefan Luchian Búzavirágok című festménye a múzeum nemzeti galériájában kap helyet. Mednyánszky László Reggeli hangulat, Iványi-Grünwald Béla Malom a fák között, Barabás Miklós Kemény Zsigmond portréja, Maticska Jenő Téli táj, Szopos Sándor Önarckép és Gyárfás Jenő Kovács Sándor című festményeit időszakos kiállításokon tekintheti meg a jövőben a műkedvelő kolozsvári közönség. Stegerean ugyanakkor megköszönte a megyei önkormányzat támogatását, külön köszönetet mondva Fekete Emőkének, amiért az előző választási ciklusban kilobbizta a megyei tanácstól a restaurálás finanszírozásához szükséges összeget.
„Ez a restaurálási program áttörés volt Kolozs megye kulturális életében, mert sikerült meggyőzni a politikusokat, hogy érdemes a kultúrába fektetni, hiszen többszörösen megtérül” – nyilatkozta a Krónikának Fekete Emőke, a Kolozs Megyei Tanács korábbi alelnöke a megnyitót követően. Hozzáfűzte, a restaurálás költsége 350 ezer lej volt. Fekete Emőke ugyanakkor emlékeztetett: a restaurálási program jóval korábban kezdődött. Kezdeményezésére 2010-ben a Kolozsvári Magyar Napok alkalmából először nyílt tárlat kolozsvári festőművészek restaurált képeiből.
„Az Erdélyi Múzeum-Egyesület egykori gazdag gyűjteménye a Szépművészeti Múzeum tulajdonába került, azt szerettem volna, hogy minél többen lássák ezeket a festményeket, azonban kiderült, a képek többsége rossz állapotban van, restaurálásra szorul” – emlékezett vissza Fekete Emőke. Călin Stegerean ugyanakkor elmondta a restaurálási program folytatódik, idén további hat festmény felújítására kerül sor. Ana Mirea, a múzeum konzervátora elmondta, a restaurálás rendkívül bonyolult folyamat, ugyanazokat a festékanyagokat kell használni, amelyet a festő is felvitt a vászonra, és oda kell figyelni arra, hogy a lehető legkisebb legyen a beavatkozás mértéke.
Az intézmény tulajdonában jelenleg mintegy 3000 restaurálásra váró festmény van. A mostani restaurálási munkálatokat egyébként Sultana-Ruxandra Polizu Guţă vezette. A kiállításon a felújított művek leírása mellett a restaurálási munkálatokat is részletesen ismertetik a festményekhez mellékelt magyarázó szövegek és fotók.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.