
2012. július 11., 08:102012. július 11., 08:10
A Charlotte Rampling színésznő által elnökölt tíznapos esemény ünnepélyes gálaestjén a zsűri öt díjat osztott ki: a közönségdíj mellett egy szponzori elismerést, valamint a filmes bloggerek, a diák- és a szakmai zsűri díját. Ez utóbbit nyerte el a Csak a szél, az elismerést a film francia koproducere, Pierre-Emmanuel Fleurantin vette át.
A hivatalos versenyprogramban nyolc különböző országból, Magyarország mellett Hongkongból, Brazíliából, Törökországból, Dél-Koreából, Kanadából, Japánból és Portugáliából érkezett filmeket mutattak be. A Csak a szél című drámát kétszer láthatta a közönség a rendező jelenlétében. Fliegauf Bence az MTI-nek telefonon elmondta: különösen azért örül a díjnak, mert a filmet jövőre mutatják be a francia mozikban, és azt reméli, hogy az ottani szakmai elismerésnek köszönhetően többen fogják majd megnézni. A fesztiválon tartott vetítésekre nagyon sok fiatal ment el, akik kérdezhettek is a rendezőtől. A kérdések alapján számára az derült ki, hogy „nagyon érzékeny a szociális témákra a francia közönség”. Ugyanakkor ez nem lepte meg, miután Franciaországban „intellektuális presztízst jelent szerzői filmekre beülni” – hangsúlyozta Fliegauf.
A zsűri tagja volt Laetitia Masson filmrendező, Louis-Do de Lencquesaing színész-rendező, Alice Belaidi színésznő, Julien Dokhan filmes újságíró és Yves Simon író-zeneszerző mellett a 2006-ban a legjobb filmzenének járó César-díjat elnyerő Emilie Simon zeneszerző-énekesnő is, akit a francia Björkként is szoktak emlegetni, és aki Fliegauf egyik nagy kedvence. A döntéshozatal előtt a rendező természetesen nem beszélhetett vele, a díj azonban reményei szerint arra is alkalmat teremt, hogy felvegye vele a kapcsolatot.
A Csak a szél zenéjét is Fliegauf Bence jegyzi. Két filmterve előkészítése mellett a rendező a következő időszakban több fesztiválra is elkíséri alkotását; a filmet meghívták július végén a lengyelországi Wroclaw fesztiváljára, augusztusban pedig az ausztráliai Melbourne, a finnországi Espoo és a horvátországi Vukovár filmes mustráin is bemutatják.
A Csak a szél című filmdrámát a 2008 júliusa és 2009 augusztusa között történt romák elleni merényletsorozat inspirálta. A film egy cigány család egyetlen napját mutatja be kora hajnaltól késő éjszakáig. Az Alföldön forgatott film amatőr szereplőkkel készült, a mellékszerepekben hivatásos színészek is láthatók.
Fliegauf Bence korábbi alkotótársaival dolgozott újra együtt: a film operatőre Lovasi Zoltán (Rengeteg), vágója pedig Xavier Box (Womb) volt. A film vezető producerei Mécs Mónika és Muhi András (Inforg-M&M Film). A februári Berlinálén Ezüstmedvével díjazott, magyar–német–francia koprodukcióban készült játékfilm áprilisban megkapta az Európa Tanács FACE díját (Film Award of The Council of Europe) az isztambuli nemzetközi filmfesztiválon, valamint jelölték az Európai Parlament Lux-díjára is, amelyet november 21-én adnak át Strasbourgban.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.