Hirdetés

Főszerepben a sokszínű táncművészet a váradi Infinite Dance Fesztiválon

A Szigligeti Színház keretében működő Nagyvárad Táncegyüttes október 26–30. között szervezi meg az Infinite Dance Fesztivál idei kiadását. 

Kiss Judit

2016. október 24., 19:422016. október 24., 19:42

A másodízben tartandó tánc- és összművészeti rendezvénysorozat öt napja alatt öt helyszínen több mint húsz program várja az érdeklődőket. A tavaly első alkalommal tartott Infinite Dance célja, hogy a régió legfontosabb mozgásszínházi törekvésein keresztül mutassa meg a táncművészet sokszínűségét.

„Az első kiadás sikere arra ösztönzött minket, hogy barátságainkat szorosabbra fűzzük, és új partnereket vonjunk be a térségünkben egyedülálló megmozdulásba, amelynek keretében a professzionális mozgásművészek mellett az amatőr csoportosulások is bemutatkozási lehetőséget kapnak. A fesztivál idei kiadása különös figyelmet szentel a társművészeteknek is, így a már hagyományosnak mondható utcai megmozdulások, koncertek és workshopok mellett különleges összművészeti performanszra is számíthatnak a résztvevők” – közölte Dimény Levente, a fesztivál és a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti vezetője. Kitért arra is, hogy az eseményeket a Moszkva kávéházzal, a Várad kulturális folyóirattal, a Darvas–La Roche-házzal, a StudioAct független színházzal, valamint a helyi tánccsoportokkal közösen szervezik.

Mivel a rendezvény második kiadásának összeállításában a táncművészet műfaji sokszínűségének bemutatására törekedtek, Budapesttől Bukarestig a térség kilenc fontos mozgásszínházi műhelye lesz jelen az eseményen. Fellép többek között a Bukaresti Országos Táncközpont, az amerikai egyesült államokbeli turnéjáról hazatérő budapesti Feledi Project, az András Lóránt Társulat, valamint a marosvásárhelyi, budapesti és bukaresti tánc szakos diákok csoportjai is. Az esemény nagyszabású gála zárja: a Magyar Állami Népi Együttes csaknem ötven művészt felvonultató Megidézett Kárpátalja című előadását a Csillagocska Néptáncegyüttes vezeti fel.

A szervezők a ProDance program keretében a fiatal tehetségek támogatása céljából megmutatkozási lehetőséget kínálnak a nagyváradi amatőr tánccsopor­tok számára. Így hét gyermek- és ifjúsági csoport mutatkozhat be a közönségnek a nagyszínpadi előadások előtt. Jegyek és fesztiválbérlet kapható a színház jegypénztárában, amely keddtől vasárnapig 11–17 óra között, valamint egy órával az előadások előtt tart nyitva. A Szigligeti Színház bérletesei jelentős kedvezményben részesülnek jegyvásárláskor. További információk a www.idf.szigligeti.ro honlapon olvashatók.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
Hirdetés