
A Szigligeti Színház keretében működő Nagyvárad Táncegyüttes október 26–30. között szervezi meg az Infinite Dance Fesztivál idei kiadását.
2016. október 24., 19:422016. október 24., 19:42
A másodízben tartandó tánc- és összművészeti rendezvénysorozat öt napja alatt öt helyszínen több mint húsz program várja az érdeklődőket. A tavaly első alkalommal tartott Infinite Dance célja, hogy a régió legfontosabb mozgásszínházi törekvésein keresztül mutassa meg a táncművészet sokszínűségét.
„Az első kiadás sikere arra ösztönzött minket, hogy barátságainkat szorosabbra fűzzük, és új partnereket vonjunk be a térségünkben egyedülálló megmozdulásba, amelynek keretében a professzionális mozgásművészek mellett az amatőr csoportosulások is bemutatkozási lehetőséget kapnak. A fesztivál idei kiadása különös figyelmet szentel a társművészeteknek is, így a már hagyományosnak mondható utcai megmozdulások, koncertek és workshopok mellett különleges összművészeti performanszra is számíthatnak a résztvevők” – közölte Dimény Levente, a fesztivál és a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti vezetője. Kitért arra is, hogy az eseményeket a Moszkva kávéházzal, a Várad kulturális folyóirattal, a Darvas–La Roche-házzal, a StudioAct független színházzal, valamint a helyi tánccsoportokkal közösen szervezik.
Mivel a rendezvény második kiadásának összeállításában a táncművészet műfaji sokszínűségének bemutatására törekedtek, Budapesttől Bukarestig a térség kilenc fontos mozgásszínházi műhelye lesz jelen az eseményen. Fellép többek között a Bukaresti Országos Táncközpont, az amerikai egyesült államokbeli turnéjáról hazatérő budapesti Feledi Project, az András Lóránt Társulat, valamint a marosvásárhelyi, budapesti és bukaresti tánc szakos diákok csoportjai is. Az esemény nagyszabású gála zárja: a Magyar Állami Népi Együttes csaknem ötven művészt felvonultató Megidézett Kárpátalja című előadását a Csillagocska Néptáncegyüttes vezeti fel.
A szervezők a ProDance program keretében a fiatal tehetségek támogatása céljából megmutatkozási lehetőséget kínálnak a nagyváradi amatőr tánccsoportok számára. Így hét gyermek- és ifjúsági csoport mutatkozhat be a közönségnek a nagyszínpadi előadások előtt. Jegyek és fesztiválbérlet kapható a színház jegypénztárában, amely keddtől vasárnapig 11–17 óra között, valamint egy órával az előadások előtt tart nyitva. A Szigligeti Színház bérletesei jelentős kedvezményben részesülnek jegyvásárláskor. További információk a www.idf.szigligeti.ro honlapon olvashatók.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
szóljon hozzá!