
Január 29-én indította útjára a nagyváradi Szigligeti Színház azt a kezdeményezést, amelynek célja, hogy a nagyváradi közönség megismerje a térség független, illetve kortárs műfajokkal kísérletező színházi csoportosulásait.
2016. február 02., 19:442016. február 02., 19:44
A Független Színházi Napok első meghívottja a budapesti Góbi Rita Társulat volt, amely a Ne hisztizz! című előadást hozta el a váradiaknak, de a program keretében februárban három társulat vendégelőadását is műsorra tűzik.
Február 15-én 19 órától a marosvásárhelyi Spectrum Színház mutatkozik be Moliére A nők iskolája című vígjátékával. A komédia középpontjában a megalkuvást nem ismerő szerelem áll, a produkciót a zene és a tánc teszi még élvezetesebbé. Az előadást Török Viola rendezte.
Február 18-án a Marosvásárhelyen nemrég megalakult András Lóránt Társulat vendégszerepel a Szigligeti Színházban: 19 órától Fade out című mozgásszínházi produkciójukkal lépnek fel. Az előadást Matei Vişniec És a csellóval mi legyen? című drámája alapján a több váradi produkcióban is közreműködő Györfi Csaba koreografálta.
Február 21-én 19 órától kerül sor Váradon a sepsiszentgyörgyi M Studio Kampf című mozgásszínházi előadására. Az M Studio Erdély első hivatásos mozgásszínházaként a Nyugat-Európában már korábban ismertté vált színházi formavilág meghonosítására és megszerettetésére vállalkozott – ennek jegyében született a Fehér Ferenc koreografálta előadás is. A produkciókra jegyek a színház jegypénztárában kaphatók keddtől péntekig 11 és 17 óra között, valamint egy órával az előadások előtt.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!