Hirdetés

Folyóirat-támogatás: pótlólagos forrásokban bízik az NKA

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) feladata pótlólagos források biztosítása pályázatok útján, nem vállalkozhat a szépirodalmi és más művészeti folyóiratok fenntartására – mondta el Doncsev András, az NKA alelnöke szerdán Budapesten.

Hírösszefoglaló

2016. május 04., 17:302016. május 04., 17:30

Hozzáfűzte: az elmúlt években csökkent az NKA rendelkezésére álló összeg, míg 2013-ban 11 milliárd, addig 2016-ban 9,9 milliárd forint bevételből gazdálkodhat a testület.

Ezzel szemben mintegy 9 ezerről 13 ezerre nőtt a beérkezett pályázatok száma, ezek támogatására idén 3,6 milliárd forint van a 36 milliárdos igény ellenére.

A művészeti folyóiratok támogatására 1,4 milliárd forint pályázati igény jelentkezett idén, a célra az NKA 508 milliót tudott fordítani – ebből mintegy 150 millió forintot a szakmai kollégiumok saját keretükből csoportosítottak át –, a pályázók 70 százaléka kapott támogatást – emlékeztetett. Doncsev András hangsúlyozta: várhatóan rendelkezésre fognak állni további pótlólagos források is a szépirodalmi terület idei támogatására.

Jánosi Zoltán, az NKA Szépirodalom Kollégiumának vezetője a sajtótájékoztatón elmondta: a testület idén 85 millió forintot kapott folyóirat-támogatásra, ez az összeg a szépirodalmi folyóiratokra fordított tavalyi támogatási összegnek kevesebb mint fele. A csökkentés miatt kritikus helyzetben lévő folyóiratok működésének legalább részleges biztosítása érdekében a szépirodalmi kollégium a rendelkezésére álló 205 milliós, nem folyóiratokra fordítható keretből 59 millió forintot csoportosítottak át folyóirat-támogatásra – fűzte hozzá, hangsúlyozva, hogy ezzel a 144 millió forinttal szemben a beérkezett pályázatok forrásigénye megközelítette a 400 millió forintot.

A minőségi szempontok mellett a területi arányosságra is figyelmet fordítottak a pályázatok elbírálásakor, a nyomtatott lapoknál a 17 budapesti közül 10, a 16 vidéki közül szintén 10 pályázó nyert, a 6 határon túli pályázat mindegyikét támogatták – ismertette a részleteket Jánosi Zoltán. Amint arról beszámoltunk, a reprezentatív írószervezetek hétfőn közös közleményben tiltakoztak a szépirodalmi területet érintő „radikális forráskivonás” ellen.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés