2012. január 18., 08:252012. január 18., 08:25
Az eseménysorozattal a két intézmény tisztelegni kíván mindazok előtt, akik Bartók és Kodály szellemi örököseiként a Röpülj pávától a Fölszállott a páváig, az elmúlt négy évtized alatt is életben tartották nemzeti kultúránk legősibb ágát, a népi kultúrát – tájékoztatta az MTI-t Balogh Júlia, a Duna Televízió kiemelt szerkesztője. A vetélkedő szervezői az egész magyar nyelvterületről számítanak együttesekre és szólistákra. Az idei esztendő aktuális e verseny rendezésére, mert idén három mesterre is emlékeznek: a százhúsz éve született zeneszerző-népzenekutatóra, Lajtha Lászlóra, a magyar néptánckutatás nemzetközi hírnevét megalapozó, nyolcvan éve született Martin Györgyre, és a tizenöt éve Kolozsváron elhunyt zenetörténész-népzenekutatóra, Jagamas Jánosra. A versenyről a szervezők február elején tájékoztatják a közvéleményt.
A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.