Hirdetés

Fókuszban a felelősség témája: a szentgyörgyi társulat minden színészét bevonó előadást készít Bocsárdi László

A sepsiszentgyörgyi társulat mindenik színésze fellép majd az Angyal szállt le Babilonba című darabból készülő produkcióban

A sepsiszentgyörgyi társulat mindenik színésze fellép majd az Angyal szállt le Babilonba című darabból készülő produkcióban

Fotó: Tamási Áron Színház

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának következő előadása Friedrich Dürrenmatt Angyal szállt le Babilonba című darabjából készül Bocsárdi László rendezésében, az előadás olvasópróbái elkezdődtek – közölte a társulat.

Krónika

2024. november 12., 15:392024. november 12., 15:39

A próbán a színház teljes társulata megjelent, a korábbi igazgató, Bocsárdi László szándéka szerint ugyanis valamennyien játszani fognak az előadásban. Elöljáróban a rendező elmondta: a színház repertoárján lévő sok előadás és turné miatt több rövidebb időszakban tudnak csak próbálni a február elejére tervezett bemutatóig.

Az öreg hölgy látogatása (Seprődi Kiss Attila rendezése, 1976), A csendestárs (Zakariás Zalán rendezése, 2007) és A fizikusok (Zakariás Zalán rendezése, 2011) után ez lesz a sepsiszentgyörgyi színház negyedik Dürrenmatt-előadása.

Hirdetés
•  Fotó: Tamási Áron Színház Galéria

Fotó: Tamási Áron Színház

Mindenekelőtt egy Esterházy Péter idézetet olvasott fel Bocsárdi László, mely által az egykori Figura Stúdió amatőr társulatának működésére emlékeztette a csapatot. Az idézet elsősorban arról szólt, hogy a színházban az egyéniségek természetüknél fogva az egymástól való különbözőségüket élik meg és élik ki,

míg egy társulatra jellemző átfogó koncepció csakis az azonosságtudatban jöhet létre, amely minden jól működő közösség alapfeltétele.

A világ jelenlegi helyzetében rendkívül fontossá válik a felelősség, felelősségvállalás kérdése – mondta ezután Bocsárdi, majd felsorolta az utóbbi években rendezett előadásait, melyek közül valamennyi a tudatosításról szólt. Szerinte csak olyan színházat érdemes ma művelni, mely a lelkiismeret felébresztését célozza, nem elég csak azért előadásokat készíteni, mert ahhoz ért a legjobban egy színházi társulat. A művész szerepét Hamvas Béla arlequin-jéhez (bohóc, bolond) hasonlította, aki mindenek fölött áll, társadalmon kívüli, nincsen száma (a tarot kártyában), és mégis kulcsfigura, aki leleplezi a társadalom hibáit.

A művészet is csak akkor valódi, ha nincs konkrét üzenete, ha teljesen szabad, mentes mindenfajta ideológiától, és a különböző mai problémákat, helyzeteket, embereket a maguk ellentmondásosságában tudja bemutatni.

Rendkívül fontos az is, hogy csak a kortárs művészetnek van értelme, Pilinszkyvel együtt Bocsárdi László is azt vallja, hogy csak a kortárs művészet által lehet az örökkévalóságot megfogalmazni.

•  Fotó: Tamási Áron Színház Galéria

Fotó: Tamási Áron Színház

A bevezető gondolatok után a rendező átadta a szót dramaturgjának, Dálnoky Rékának, aki röviden bemutatta Dürrenmatt életét és művészetét, majd a most színpadra állítandó Angyal szállt le Babilonba című darabjának fontosabb kérdéseiről, bibliai motívumairól esett szó. Dürrenmatt dramaturgiája a váratlan fordulatok dramaturgiája, így folyamatosan új helyzetbe hozza a nézőt – hangzott el. A nagy svájci drámaíró szerint ugyanakkor a komédia az egyetlen műfaj, amely a világ tragikumát ki tudja fejezni.

korábban írtuk

Budapesten és Szatmáron turnézik Iráni konferenciájával a sepsiszentgyörgyi színház
Budapesten és Szatmáron turnézik Iráni konferenciájával a sepsiszentgyörgyi színház

Tamási Áron Színház társulata turnéra indul, Budapesten és Szatmárnémetiben is bemutatja Ivan Viripajev Iráni konferencia című darabját Bocsárdi László rendezésében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
Hirdetés
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
2026. július 18., szombat

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében

Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Új műsorstruktúrával várja a nézőket szombattól az M1

Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.

Új műsorstruktúrával várja a nézőket szombattól az M1
2026. július 15., szerda

Kivizsgáltatnák a színházi kritikusok az erdélyi származású alkotónak kifizetett összegeket – Egymilliárdot már visszaszerzett a kormány

A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.

Kivizsgáltatnák a színházi kritikusok az erdélyi származású alkotónak kifizetett összegeket – Egymilliárdot már visszaszerzett a kormány
2026. július 14., kedd

Legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió

Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.

Legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió
Hirdetés
Hirdetés