2010. október 05., 09:522010. október 05., 09:52
Csoma Emőke, a Filmtett szerkesztője elmondta: a magyar filmeken kívül két német filmet is levetítenek, a kolozsvári Német Kulturális Központtal való jó kapcsolatnak köszönhetően. Idén Andreas Dresen Kilencedik Mennyország és Caroline Link Tavaly télen című alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők a fesztivál nyitónapján, október 7-én, csütörtökön.
Zágoni Bálint, a Filmtett menedzsere hozzáfűzte, mint minden évben most is meglepik egy filmtörténeti csemegével a kincses város mozikedvelő közönségét: szombaton, október 9-én 16.30-tól Martonffy Emil A színház szerelmese 1944-ben készült művét vetítik le. Zágoni elmondta az a film különlegessége, hogy teljes egészében Kolozsváron forgatták, korábban a tévék sem vetítették, mert egy rész hiányzik belőle, most a Magyar Filmarchívum által kiegészített változatát vetítik le a filmtörténeti kuriózumnak számító műnek.
A Filmtett menedzsere ugyanakkor bejelentette, törlesztik tavalyi adósságukat: Gaál Péter vezetésével maszkmesteri gyorstalpalón vehetnek részt az érdeklődők szombaton tíz órától a Tranzit Házban.
A fesztivál idei díszmeghívottja Mészáros Márta, Magyarország egyik legismertebb kortárs filmrendezője lesz, akinek Utolsó jelentés Annáról című százperces játékfilmjét a nyitónapon 18 órától vetítik a fesztiválnak idén is helyt adó Győzelem (Victoria) moziban.
A Filmtettfesztre a belépés ingyenes, a költségeket pályázati úton elnyert pénzekből, illetve támogatók révén fedezik. A fesztivál és a portállá alakult filmművészeti újság is idén ünnepli tízéves születésnapját, a portál munkatársai tíz év alatt 2500 filmmel, filmművészettel kapcsolatos cikket jelentettek meg.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.