Hirdetés

Filmes mustra Budapesten

Száz alkotás száll versenybe a Budapesten ma kezdődő 40. Magyar Filmszemlén. Idén is szerepelnek erdélyi kötődésű művek a programban: vetítik a Breier Ádám rendezte Tripet és Hörcher Gábor Befőttjét, akárcsak Bálint Ibolya Apró örömök című dokumentumfilmjét, amely apróhirdetések kapcsán emberi sorsokat mutat be. Domokos János „Nem vagy egyedül...” – Kampány a Hargitán című alkotása a tavalyi parlamenti választási kampányt követi Hargita megyében.

Hírösszefoglaló

2009. január 27., 08:442009. január 27., 08:44

Száz alkotás – tizennyolc játékfilm, harminc kisjátékfilm, harmincegy dokumentumfilm, tizenkét tudományos-ismeretterjesztő és kilenc tévéfilm – száll versenybe a Budapesten ma kezdődő 40. Magyar Filmszemlén. A február 3-áig tartó jubileumi rendezvény programjai a Budapest Kongresszusi Központban, az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Palace MOM Parkban és a Bem moziban zajlanak. A versenybe került alkotások dokumentumfilm, játékfilm, kisjátékfilm, tévéfilm és tudományos film kategóriában nyerhetnek díjakat, emellett kiemelt információs vetítéseket és életműdíjas vetítést rendeznek, és az egyetemisták filmjeit is láthatják az érdeklődők, ugyanakkor filmvitákat és kerekasztal-beszélgetéseket tartanak.

A mozgóképes szemle dokumentumfilmes és ismeretterjesztő programjának megnyitóját ma délelőtt Novák Emil operatőr, a Szemle Tanács elnöke tartja a Palace MOM Parkban. A rendezvényt hivatalosan Törőcsik Mari színművész nyitja meg csütörtökön a Budapest Kongresszusi Központban, ahol Bacsó Péter filmrendezőnek, Bertalan Tivadar látványtervezőnek, Kemenes Fanni jelmeztervezőnek, Szilágyi István színművésznek és Szőnyi G. Sándor rendezőnek átadják az életműdíjakat, és Elek Judit filmrendező átveheti a Magyar Mozgókép Mestere címet. A díjátadás után Kenyeres Bálint Európa-díjas filmrendező A repülés története című filmjét mutatják be. 

Idén hatodik alkalommal rendeznek filmplakát-kiállítást a szemle idején, és ezúttal egy kísérő kiállítás is látható lesz az eddigi filmszemlék nyertes játékfilmjeinek plakátjaiból a MOM Park moziban. A kiállítás egyben verseny is, ugyanis a helyszínen vagy a hamarosan induló www.filmplakat.hu-n a közönség szavazhat az előző év legjobb plakátjára.
 

A népszerű játékfilmek versenye

A játékfilmes versenyprogramban egyaránt helyet kaptak a közönség- és zsánerfilmek, a szerzői alkotások és a két irány ötvözésével kísérletező munkák. A játékfilmes zsűri elnöke Mészáros Márta filmrendező, tagjai: Hartyándi Jenő filmrendező, operatőr, kulturális menedzser, Ragályi Elemér operatőr-filmrendező, Tolvaly Ferenc író-rendező és Zsigmond Vilmos operatőr.
 
A magyar filmes mustra egyik viszszatérője A tanú rendezőjeként ismert Bacsó Péter lesz, aki a Wittman fiúk és De kik azok a Lumnitzer nővérek? című filmjei után meseszerű elemekkel átszőtt társadalmi drámával jelentkezik. A Majdnem szűz című filmjének főhősét Árva Borókát, aki a felnőttkor küszöbén hagyja el a nevelőotthont, prostitúcióra kényszerítik, és bűnözők, hajléktalanok, politikusok közé keveredve mutat rá napjaink Magyarországának visszásságaira.
 
Az idei szemlén vetítik az első teljesen angol nyelvű magyar filmet, a svájci–magyar koprodukcióban készült Pinpricket, amely egy család bizarr életéről szól, melynek központjában egy szekrényben rejtegetett férfi áll.
 
Újabb filmmel mutatkozik be a Taxidermiával ismertté vált Pálfi György is. A Nem vagyok a barátod egy kísérleti projektnek indult: a stáb beköltözött egy óvodába, hogy a gyerekek harcáról National Geographic stílusú dokumentumfilmet készítsen, instruálás és forgatókönyv nélkül. A film a gyermeki ártatlanságot szándékozott bemutatni, de a gyerekek olyan összetett, „felnőttes” stratégiákat alkalmaztak a hatalomért folytatott csaták során, hogy az eredeti cím – Paradicsom – értelmét vesztette, ezért választották címnek az óvodások között gyakran elhangzó kijelentést: Nem vagyok a barátod. A Romániában és Budapesten forgatott Adás, Vranik Roland új filmje három testvér sorsát követi. 
 
A közönségfilmek egy részét már láthatták a mozirajongók: a Herendi Gábor rendezte Valami Amerika 2, a Nyomozó és Keményffy Tamás negatív országimázsnak is beillő Mázlija nagy népszerűségnek örvend, akárcsak a tavalyi közönségsiker Csak szex és más semmi rendezőjének, Goda Krisztinának az új filmje, a Kaméleon.
 

A jubileumi szemle erdélyi vonatkozásai

Tavaly kitűnő erdélyi alkotások is szerepeltek: Felméri Cecília pajzán meséjével, a Kakukkal elnyerte a legígéretesebb fiatal tehetségnek járó díjat, versenyben volt Bálint Arthur Poros öltöny című dokumentumfilmje, és népszerű volt Lakatos Róbert Karlovy Varyba is eljutott, Bahrtalo! című nagyjátékfilmje. Idén is szerepelnek erdélyi kötődésű művek a szemle programjában: a Filmtett–Duna Műhely táborban készült két kisfilmet, a Breier Ádám rendezte Tripet és Hörcher Gábor Befőttjét is vetítik, akárcsak Bálint Ibolya dokumentumfilm kategóriában versenyző Apró örömök című alkotását, amely az újságban megjelenő apróhirdetések kapcsán különböző emberi sorsokat mutat be – van aki társat keres, más régiséget vásárolna, a megrendelésre váró képzőművész ajánlata pedig egy oldalra kerül a jövőbe látó boszorkány drágán hirdetett szolgáltatásaival. Domokos János „Nem vagy egyedül...” – Kampány a Hargitán című alkotása a tavaly májusi parlamenti választási kampányt követi Hargita megyében.
 
Idén ismét meghirdették a versenyt a tévéfilmek kategóriájában is, és a kilenc vetítésre kerülő mű egyike Ferenczi Gábor rendezése, A barátkozás lehetőségei, amely Bodor Ádám négy rövid írását adaptálja. 
 

Filmes mustra a képernyőn

Azok sem maradnak le teljesen a mozgóképes mustráról, akik nem tudnak Budapestre utazni a vetítésekre, ugyanis a Magyar Filmszemle idején számos film elérhető lesz a világhálón is, és a www.filmklik.hu jóvoltából online sugárzással bárki számára ingyenesen nézhetők lesznek. Az oldalon látható összesen közel ötven alkotás túlnyomórészt dokumentum- és kisjátékfilm kategóriából kerülnek ki, de idén már szerepelnek közöttük nagyjátékfilmek is. A program részét képezi többek között Jeles András Párhuzamos halálrajzok, Papp Gábor Zsigmond Kémek a porfészekben, Kisfaludy András Ormánság senkié se..., Hajdú Eszter A fideszes zsidó, a nemzeti érzés nélküli anya és a meditáció, valamint Gát György Kis Vuk című filmje.
 
A Duna Televízió is a magyar filmeket ünnepli a héten, ezért a Kikötő és a Duna Mozi szemle-összefoglalói mellett műsorára tűzött több játék-, dokumentum- és kisjátékfilmet is a legfrissebb magyar filmtermésből, valamint az eddigi szemlék kedvelt alkotásaiból. Február 1-jén például Tarr Béla kultikus A londoni férfijának országos televíziós premierjét tartják. Egyebek mellett a héten sugározzák Somogyvári Gergő és Feszt Judit 2008-as csempelevél című, montázstechnikával készült rövidfilmjét, amely nagydíjas lett a marosvásárhelyi Alter-Native nemzetközi rövidfilmfesztiválon, most pedig a dokumentumfilmek mezőnyében versenyez.
 
Az alkotóknak sikerült egy Portugáliában csempefestésből élő brazil férfit rávenni, hogy kamera elé álljon, és ezzel a filmmel üzenjen a családjának, akikkel 10 éve nem találkozott. A Magyar Mozgókép Mestere címet kiérdemlő Elek Judit rendezőt A hét nyolcadik napja című filmjével köszönti a Duna Tv, az életműdíjban részesülő Bacsó Pétert pedig a De kik azok a Lumnitzer nővérek? című munkájával.
 
A Magyar Televízió 1-es csatornája minőségi szórakozást ígér a szombaton műsorra tűzött Csak szex és más semmi című vígjátékkal, amely a 37. filmszemlén a legjobb forgatókönyvnek járó díjat nyerte el, majd a 38. szemle többszörösen díjazott filmje, a Konyec is látható lesz.
Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés