Hirdetés

Filmek az élvonalból a TIFFszereda fesztiválon

Többek közt Szabó István Oscar-díjas rendező, Tudor Giurgiu  fesztiváligazgató és Eperjes Károly színművész is megtisztelte jelenlétével a négynapos, június 27 és 30 között rendezett csíkszeredai TIFFszereda filmfesztivált.

2013. június 30., 20:152013. június 30., 20:15

A nemzetközileg elismert magyar rendező Az ajtó című, Szabó Magda regénye alapján készült alkotását szombaton este vetítették a Mikó-várban. Szabó István a fesztivál zárónapján kifejtette, a filmnek olyan eszközökkel kell dolgoznia, amelyet az irodalom nem tud használni. \"Az élő emberi arc segítségével mi, rendezők mindent kifejezhetünk\"– mondta el Szabó István, hozzátéve, ennek alapján választotta ki a tavaly készült film főszereplőit is.

Noha a nemrég elhunyt írónő, Szabó Magda azt szerette volna, ha Katalin utca című regényét viszi filmre a rendező, Szabó István elmondása szerint már régóta szeretett volna olyan kevés szereplős filmet rendezni, amelyben az arcok kapnak központi szerepet – ezért döntött az író életrajzi regénye mellett. A film egyik főszerepét játszó Eperjes Károly a sajtóbeszélgetésen úgy nyilatkozott, régóta vágyott egy \"rezonátori szerepre\", amelynek lényege, hogy a hangsúlyosabb szerepeket erősítse.

Ügynöksztori és szürreális mese

A tegnapi sajtótájékoztatón jelen volt Bergendy Péter rendező is, akinek előző nap A vizsga című filmjét láthatta a csíkszeredai közönség. Mint kifejtette, az 1957-es történetet feldolgozó alkotás – a történetben a frissen berendezkedett Kádár-rendszer vizsgáztatja az előző rendszer államvédelmi osztályának ügynökeit – nagyon is élethűre sikeredett. Egyes történészek úgy nyilatkoztak, némely jelenetekre úgy lehet tekinteni, hogy akár meg is történhettek – emelte ki. Nemcsak moziban vagy fesztiválokon de a világhálóról is számosan letöltik az alkotást – a több tízezer letöltés azt igazolja, hogy volt értelme a témát megfilmesíteni.

Silviu Purcărete Valahol Paluliában című alkotását is láthatta a szeredai közönség. Ahogy a filmben szereplő egyik színész, Cristian Stanca mondta, az alkotásban látható szürreális mesék varázsolják emberivé a figurákat. Dimény Áron kolozsvári színművész, aki a fiatal Serafim orvos szerepét alakítja, a filmvetítés után elismeréssel méltatta a rendező munkáját. Mint mondta, a filmben nem az ő hangját hallhatjuk, hanem a dublőréét, az idős orvos szerepében pedig magáét a rendezőét. Azért volt szükség más hangra, mert egy olténiai ember szerepében furcsa lett volna a erdélyi akcentus.

Alkotómunka székelyföldi színészekkel

A TIFFszereda fesztiválon nemcsak vetítettek, hanem forgattak is filmeket – a három rövidfilmet –, amelyekben csíki, udvarhelyi és sepsiszentgyörgyi társulatok színészei szerepelnek.

Az alkotómunka három csoportban folyt, célja pedig az volt, hogy összehangoltságra, kreativitásra ösztönözze a filmművészetben kevésbé jártas művészeket, lehetőséget biztosítson egy közös filmnyelv kialakítására. A workshopok egyik mentorától, Bálint Arthur operatőrtől megtudtuk, a hangsúlyt a 48 órás forgatásokon teljes mértékben a gyakorlatra helyzeték. \"A játék volt a lényeg, hiszen az ember a saját bőrén tudja a legjobban megtapasztalni, hogy mi a különbség a színházi és a filmes szerepek alakítása között\" – mondta el az operatőr, hozzátéve, a színészek számára ez \"kikacsintást\" jelentett, amelynek nyomán könnyebben vállalhatnak filmszerepeket.

Hozzátette, erre azért is szükség van, mert a filmszínészi karrier egyelőre jóformán nem létezik Romániában, sőt még Magyarországon sem, így a filmkészítők ebben a két országban általában a különböző társulatoknál alkalmazott színészekkel szoktak dolgozni, ahogy ezt a fesztiválon vetített filmek esetében is sokszor láthattuk.

Románia a nemzetközi „filmtérképen\"

Az első ízben Csíkszeredában is megszervezett  TIFF legfontosabb hozadéka, hogy a közönség megismerkedhet az új  magyar és román filmekkel – a rendezvénysorozat ugyanakkor fórum, amelyen a román és magyar színészek, filmalkotók találkozhatnak egymással, további  együttműködésnek nyitva lehetőséget. Az eseményen természetesen jelen volt a TIFF megalapítója, Tudor Giurgiu filmrendező is, aki a csíki közönséget megtisztelve magyarul mondta el nyitószövegét.

\"Amikor a fesztivált útjára indítottam, megnéztem, hogy melyik az a város az országban, ahol legtöbben járnak moziba. Kiderült, hogy szülővárosomban, Kolozsváron kétszer annyi filmet néznek meg évente, mint Bukarestben. A Transilvanian International Film Festival nagyon jó névnek bizonyult, igazi marketingfogást jelentett, a külföldi berkekben hamar felfigyeltek rá, és könnyen meg is jegyezték\" –mondta el a kezdetekről Giurgiu. Hozzátette, reméli, Csíkszeredában is gyökeret ver a fesztivál, amelynek sikere főként a nézőkön múlik.

A TIFF 2002-es indulása óta az európai filmfesztiválok élvonalába került, és a román filmeket is ismertté tette az öreg kontinensen. \"Azt hiszem, jelenleg a mi fesztiválunk az, amely Romániát a nemzetközi »filmtérképen« elhelyezi\" – emelte ki. Szerinte a kulturális kapcsolatokon is sokat javított ez a rendezvény, újabban sokszor együttműködnek a román és magyar filmalkotók és színészek.  A négy napos szemle gazdag programot kínált, a vetítéseken kívül szakmai beszélgetéseken, tárlatnyitókon is részt vehetett a közönség.

Csíkszeredában többek közt az idei TIFF legjobb rendezésért járó díját elnyerő Thesszeusz hajója című indiai alkotást is vetítették, valamint a Berlini Filmfesztivál Aranymedvéjét elnyerő A gyermek fekvése (Poziţia copilului) című román filmet is. Nataşa Raab, a Călin Peter Netzer rendezte film egyik szereplője elmondta, filmjüket illetően nemcsak az fontos, hogy az egyik legnevesebb európai fesztiválon díjazták, hanem hogy a forgalmazók is kezdték megvásárolni az alkotást. Kifejtette, a sikerük titka talán az, hogy a film általános emberi problémákat taglal.

Az Aglaja alkotói Csíkban

Remek hangulatúra sikeredett pénteken az első szabadtéri vetítésis, a Deák Krisztina rendezésében, Bogdán Zsolt kolozsvári színművész főszereplésével készült Aglaja című filmet nézhették meg az érdeklődők. A csíki közönség találkozhatott Ónodi Eszterrel, a film egyik főszereplőjével is– a beszélgetés keretében a résztvevők a forgatás kulisszatitkaiba is bepillanthattak az alkotók révén.

A Szülőföld, szex és más kellemetlenségek című film vetítése után Bogdán Zsolt főszereplővel és Kincses Réka rendezővel lehetett beszélgetni. Többek között kiderült, hogy a Németországban élő magyar kivándorlók házassági és beilleszkedési problémáin a német nézők egy kicsit más részeknél nevettek, mint a hazai közönség.

Szőcs Lóránt

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés