
Fotó: MTI
2010. november 03., 09:572010. november 03., 09:57
Az alkotás két olyan nő történetét meséli el, akik az 1960-as évek Budapestjén keresik a kölcsönös rokonszenvet és bizalmat. „Két karakter, akik szeretik, és néha ki nem állhatják egymást” – mondta a filmről Szabó István a forgatás kezdetén, hétfőn.
Az önéletrajzi ihletésű regény filmfeldolgozásában Martina Gedeck ismert német színésznő alakítja az írónő Molnár Annát, míg az Oscar-díjas Helen Mirren a takarítónő, Emerenc bőrébe bújik. „Számomra ez az egyik legnagyobb és legnehezebb szerep, amelyet valaha játszottam” – mondta a brit színésznő, aki szerint Szabó Magda regénye jelentős irodalmi mű. Az 1987-ben megjelent regényt 36 nyelvre fordították le.
A magyar közönség számára A mások élete vagy a Baader-Meinhof csoport című filmekből ismert Martina Gedeck örömmel beszélt arról, hogy Szabó Istvánnal dolgozhat. „Szeretem a filmjeit” – mondta a magyar rendezőről. A német színésznő azt is boldogan nyugtázta, hogy Helen Mirren oldalán forgathat. Szabó Magda munkásságát korábban nem ismerte, de mint fogalmazott, az írónőnek olyan fantáziavilága van, amely nagyon tetszik neki.
A forgatás németországi szakasza a Weimar közelében fekvő Hopfgartenben vette kezdetét. Szabó Istvánt lenyűgözte a falu temploma, amely „a regényhez hasonlóan tisztán és érthetően épült”.
A hatmillió euróból készülő film a tervek szerint 2011 első felében kerül a magyarországi mozikba.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.