Két nagyszínpadi, öt gyermek- és ifjúsági-, két stúdióelőadás, a HolnapUtán Fesztivál és renegeteg kiegészítő program várja a közönséget Nagyváradon a 2016/2017-es évadban – közölte lapunkkal a Szigligeti Színház.
2017. január 18., 12:382017. január 18., 12:38
Január 22-én a magyar kultúra napja alkalmából a Varadinum Kulturális Alapítvány díjkiosztóját tartják a színház nagytermében. Az ünnepi eseményen a Szigligeti Társulat novemberben bemutatott Máli néni című Füst Milán-komédiáját láthatja a nagyérdemű. Január 11-én kezdődtek el a Trónok Harca Casting elnevezésű produkció olvasópróbái: a társulat tagjai Balogh Attila rendező vezetésével érdekes kísérleti előadást terveznek bemutatni márciusban, amely elsősorban a fiataloknak és a fiatalokról szól.
Februárban négynapos turnéra készül az intézmény: 9. és 12. között a színház társulatai a Várad Kulturális Folyóirattal közösen mutatják be a nagyváradi kulturális életet Miskolcon. Januárban Nagyváradon tartja egyeztető gyűlését a Magyar Táncművészeti Szövetség, amelynek tagjai az erdélyi táncegyüttesek vezetőivel együtt többek között a 2017 őszén a Nagyvárad Táncegyüttes által szervezendő Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Fesztiváljáról is egyeztetnek.
A táncegyüttes következő, nagyszínpadi előadásának bemutatóját március 10-én láthatja a közönség. A Györfi Csaba által rendezett Barbárok című táncszínházi produkció Móricz Zsigmond azonos című novelláját dolgozza fel népi és kortárs táncműfajok ötvözésével. Arany János születésének kétszázadik évfordulóján számos programmal készül a Szigligeti Színház. Március 2-án, Arany János születésnapján Nagyszalontán kerül bemutatásra a költő verseiből összeállított Honnan hová című versest, amelyet Nagyváradon március 15-én láthat a közönség. Március végén mutatják be a Bolond Istók – Nagyszalontától a Margitszigetig című pályázat nyertes forgatókönyvéből készült ifjúsági előadást, amelynek rendezője Hargitai Iván.
Szintén az Arany-évhez kapcsolódóan csatlakozik a táncegyüttes a teátrum Színház az iskolában, iskola a színházban projektjéhez: a tavasz folyamán a Bihar megyei néptánccsoportokkal közösen hoznak létre egy előadást, amelyben Arany-balladákat dolgoznak majd fel táncos formában. Áprilisban várja a HolnapUtán Fesztivál az érdeklődőket Váradon, idén új tematikával. Biró Árpád levente, a színház kommunikációs felelőse a Krónikának elmondta, a rendezvénysorozat a 35 év alatti színházi alkotókra összpontosít, őket szólítja meg.
„A fesztiválon látható előadások a pályakezdéshez kapcsolódnak, ugyanakkor Kárpád-medenvei magyar színihallgatók közös műhelyének, találkozójának ad otthont a Szigligeti Színház. Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Budapesten, Kaposváron, Újvidéken tanuló színinövedékek érkeznek a HolnapUtán Fesztiválra\" – mondta el Biró Árpád Levente.
Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.
Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.
Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.
Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.
A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.
szóljon hozzá!