Hirdetés

Feszült díjátadó a FuxFeszten

Szokatlanul alakult az első Erdélyi Hivatásos Magyar Bábszínházak Fesztiválja, a nagyváradi FuxFeszt vasárnapi díjátadója, hiszen a különdíjat visszautasította a szentgyörgyi társulat vezetője, a legjobb előadás díját pedig nem volt hajlandó átvenni a temesváriak képviselője.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2013. szeptember 16., 19:052013. szeptember 16., 19:05

Előbbit a Sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház Kire ütött ez a gyerek című produkciója érdemelte ki, de Nagy Kopeczky Kálmán rendező szerint egymás között nincs szükség díjazásra, mint mondta, ők azért jöttek, hogy találkozzanak kollegáikkal. „Mi a magunk részéről úgy döntöttünk, hogy nem a díjért jöttünk, hanem hogy találkozzunk a kollégákkal, megnézzük az előadásaikat, hogy beszélgessünk, egymás szemébe nézve el tudjuk mondani egymás erősségeit és hiányosságait. Ha a díj anyagi javakkal jár, felajánljuk a szervezőknek, a hatalmas munkát végző váradi társulatnak” – fogalmazott a bábtársulat vezetője. A legjobb bábelőadásért járó díjat a Temesvári Csíky Gergely Állami Magyar Színház Vagabondó című darabjának ítéltek oda a zsűri, de azt Pál Gecse Ákos – aki a társulat képviseletében egyedül volt jelen a váradi Árkádia Bábszínházban megtartott díjátadón – nem volt hajlandó átvenni. Indoklásában elmondta, hogy ő már egy éve nem alkalmazottja a társulatnak, és szerinte „ez nem is a saját előadása a színháznak”. „Ezek mellett úgy gondolom, hogy az erdélyi magyar bábjátszás nem tart olyan szinten, hogy egymást díjazzuk” – tette még hozzá.

A visszautasítások megosztották a jelenlévőket, de a szervező Lilliput Társulat művészeti vezetője, Szőke Kavinszki András lapunknak jelezte: a temesvári társulat elhatárolódik a bábos magatartásától és 22-én visszajönnek Nagyváradra, hogy átvegyék a díjat. Amúgy a házigazda is ezt a darabot tartotta a legjobbnak. A Lilliput Társulat a legjobb látványtervért járó díjat kapta a Kormos képpel mutogat című előadásáért, míg a kolozsvári Puck Bábszínház művésze, György László az Erdélyi Riport által felajánlott legjobb bábos alakításért járó elismerést vette át. „Próbálok szerény lenni, tudom, hogy sok mindenen lehet még javítani, de nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk. Mi megtettük azt, amit lehetett és most kezdjük levonni a következtetéseket. Az viszont biztos, hogy innen már csak felfele lehet haladni” – értékelte lapunknak a fesztivált Kavinszky. Bár Váradon még nem volt hagyománya a hasonló eseményeknek, több előadást is teltház előtt tartottak, és szerinte szakmailag is nívós produkciókat mutattak be. „A lényeg, hogy az erdélyi bábjátszás fejlődni tudjon” – szögezte le a művészeti vezető, hozzátéve, hogy már meghívást kaptak Bukarestbe is, amire az elmúlt hatvan évben nem volt példa.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 30., vasárnap

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film

Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film
Hirdetés
2025. november 29., szombat

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)

Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)
2025. november 27., csütörtök

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban

Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban
2025. november 27., csütörtök

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány

Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány
Hirdetés
2025. november 26., szerda

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház
2025. november 25., kedd

Csipkeszegi táncház: múzeumokkal, közösségi eseményekkel őrzik a széki népi kultúrát

Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.

Csipkeszegi táncház: múzeumokkal, közösségi eseményekkel őrzik a széki népi kultúrát
2025. november 23., vasárnap

Bogdán Zsolt színművész Márai-estjéről: „a legegyszerűbb a legértékesebb, csak meg kell tudni hallani”

Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.

Bogdán Zsolt színművész Márai-estjéről: „a legegyszerűbb a legértékesebb, csak meg kell tudni hallani”
Hirdetés
2025. november 22., szombat

Az úszó- és filmcsillag Johnny Weissmullerről elnevezett mozi kezdte meg működését Temesváron

Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.

Az úszó- és filmcsillag Johnny Weissmullerről elnevezett mozi kezdte meg működését Temesváron
2025. november 22., szombat

Színház a színházban, ahol a fontos dolgok láthatatlanok – A szatmári Harag György Társulat ősbemutatójáról

A színház a pillanat tünékeny művészete, ekként az emberi létezés múlandóságának metaforájává válhat – többek közt ez egyik fő gondolata Tiago Rodrigues kortárs szerző darabjának, amelynek magyar nyelvű ősbemutatóját tartotta a szatmári társulat.

Színház a színházban, ahol a fontos dolgok láthatatlanok – A szatmári Harag György Társulat ősbemutatójáról
2025. november 21., péntek

Magyar, román, erdélyi, dobrudzsai – Doina Gecse-Borgovan magyarra fordított kötetéről, kultúrák közti átjárhatóságról

Megjelent magyarul Doina Gecse-Borgovan brăilai születésű, több mint három évtizede Kolozsváron élő rádiós újságíró, író kisprózákat felsorakoztató, Haza: úton című kötete.

Magyar, román, erdélyi, dobrudzsai – Doina Gecse-Borgovan magyarra fordított kötetéről, kultúrák közti átjárhatóságról
Hirdetés
Hirdetés