Hirdetés

Fesztivál az egykori zsinagógában

Az Art in Tranzit. Urban Space in Tranzit című DVD bemutatójával kezdődött csütörtökön a kolozsvári Tranzit Ház immár tizenegyedik éves fesztiválja, amely táncelőadást, színházi produkciót, koncerteket és performanszokat kínál az érdeklődőknek, tükrözve az egykori zsinagógában működő kulturális központ éves eseményeinek tematikus és műfaji változatosságát.

Krónika

Krónika

2008. október 24., 00:002008. október 24., 00:00

A Tranzit Napok négynapos rendezvénysorozatának megnyitóján bemutatott lemez az építészeti, illetve audiovizuális projektek digitalizált, bővíthető archívumát tartalmazza, míg a tavalyi Art in Tranzit. Dans in Tranzit címmel megjelentetett elektronikus adathordozójukon a Tranzit Házban szervezett táncelőadásokat, az ezekről készült felvételeket és a produkciók plakátjait találják meg érdeklődők. A nyitónapon a Zurboló Táncegyüttes lépett fel a Postakert című előadásával, amely azoknak a széki fiataloknak állít emléket, akik az 1960-as, 1970-es években munkaadókra várva vagy munkaidő után pihenve, kimenőt kapva gyakran énekeltek és táncoltak a posta épülete mögötti parkban, rendszeres szabadtéri táncházat tartva így Kolozsvár központjában.

A bukaresti Act Színház társulatának Amalia respiră adânc című produkcióját láthatják szombaton a színházkedvelők. Az Alina Nelega szövege alapján Mariana Cămărăşan rendezésében megvalósuló előadás címszerepéért Cristina Casian átvehette a román színházi szövetség, az UNITER idei debütdíját. Esténként audiovizuális performanszok várják az érdeklődőket: pénteken a gyergyószentmiklósi Selyem András, művésznevén Tchango Thango 8mm deep investigation (8 mm mély kutatás) című produkciója lesz látható, amelynek alapjául többek között az ócskapiacról összegyűjtött Super8-as filmek szolgálnak, szombaton pedig Tchango Thango mellett a gyergyószentmiklósi Hightower, a brassói Zabbo, Lennyoplasma, a temesvári Rapala és a csíkszeredai Goranga is fellép.

Pénteken ismét Kolozsváron koncertezik a magyarországi Csókolom Zenekar, akik már kétszer léptek fel itt telt ház előtt az egykori Aux Anges kávézóban. Az 1993-ban alakult csapat változatos stílusú zenét játszik: reggae, rock, tangó, funky, blues egyaránt szerepel a repertoárjukban. „A legtöbb számunk a szerelemről a boldogságról, szenvedésről szól. Koncertjeinken táncol, röhög, és szörnyülködik a közönség” – olvasható a zenekar a Tranzit Ház honlapján megjelent bemutatkozó szövegében. Klezmerkoncerttel zárul a rendezvénysorozat: vasárnap a nagyváradi hivatásos zenészekből álló Hakeshet Klezmer Band lép fel. A Tranzit Napok részletes programját a www.tranzithouse.ro weboldalon olvashatják.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 03., szerda

Kézdi Imola: a költészet lehet buli, játék és mindenkihez szólhat

A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.

Kézdi Imola: a költészet lehet buli, játék és mindenkihez szólhat
Hirdetés
2025. december 03., szerda

Operamesék, kulisszatitkok: interaktív foglalkozások hozzák közelebb a komolyzenét a legkisebbekhez

Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.

Operamesék, kulisszatitkok: interaktív foglalkozások hozzák közelebb a komolyzenét a legkisebbekhez
2025. december 03., szerda

Erdélyi településeket is érintő adventi turnéra indul a Kaláka

Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.

Erdélyi településeket is érintő adventi turnéra indul a Kaláka
2025. december 01., hétfő

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes

Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes
Hirdetés
2025. december 01., hétfő

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión

A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión
2025. november 30., vasárnap

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film

Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film
2025. november 29., szombat

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)

Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. november 27., csütörtök

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban

Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban
2025. november 27., csütörtök

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány

Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány
2025. november 26., szerda

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház
Hirdetés
Hirdetés