
Fotó: A szerző felvétele
2010. október 28., 09:022010. október 28., 09:02
A könyvet Bogdán László költő, író méltatta, ő beszélgetett a szerzővel, majd a kötetből Deme Róbert és Nagy Babos Tamás adott elő verseket. Az új, 2003–2010 között írott verseket tartalmazó kötet az Előretolt Helyőrség Könyvek sorozatában jelent meg, a borítót egy kézdivásárhelyi diák, Moldován Zsolt Rétyi Nyírben készült fényképe díszíti.
Az öt ciklusra tagolt kötetben több mottó olvasható, a szerző a könyv elején Szabó Lőrinc A hitetlen büntetése című költeményéből idéz: „Mert rettenetes, hogy az ember/ útja oly silány s oly rövid/ a földi portól a veszendő/ húson át vissza a porig”. Bogdán László szerint ez a mottó meghatározza a kötet egész hangulatát, ezt variálja a könyv első és utolsó cím nélküli verse, amely, mint egy telefont kihangosítja, összefoglalja, hogy mire számíthat az olvasó.
„Az első szabadvers és az utolsó szonett is az emberi létezés végtelenségét fejezi ki” – fogalmazta meg Bogdán László. Fekete Vince elmondta, ebben a nyolcadik kötetében semmit nem bízott a véletlenre, egy felesleges betű sincs benne, az elhelyezés, a versek sorrendje is gondos tervezés eredménye. „Az emberi élet delelőjén öszszegzés, visszatekintés, de előretekintés is ez a kötet” – mondta a költő.
Hét-nyolc év nagyon hosszú idő, változik a hangvétel, mégis olyan kötetet kellett összeállítani a 2003 óta írott versekből, hogy a leszűkített anyag egységes szerkezetét ne bontsa meg semmi. „Erős szálak kötnek a tájhoz, ahol élek, ezért a kötetben jól kivehető főszerepet kap Kézdivásárhely, a Szent Anna-tó és környéke” – mondta Fekete Vince. „A Védett vidék versei sokszor transzcendentális hangulatot sugallnak, az évszakok megidézett eszelős körforgása, a természet változásai ellenére tudatják, hogy előttünk is így volt minden, utánunk is így lesz” – fogalmazta meg Bogdán László.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.