
„Vannak dolgok, amelyekhez a felnőtt fantázia nem elég, érdemes odafigyelni arra, amit a gyerekek mondanak” – fejtette ki többek között ezt Balázs Imre József abból az alakalomból, hogy a kolozsvári Koffer könyvesboltban és kávézóban bemutatták legújabb, Álomfarsang című gyerekverskötetét.
2016. január 29., 15:442016. január 29., 15:44
A könyv műhelytitkairól Demény Péter író faggatta a szerzőt és Orosz Annabellát, a könyv illusztrátorát.
A harmadik gyerekversköteténél tartó Balázs Imre József Demény felvetésére elmondta, a korábbi két könyvet, a Hanna-hintát és a Blanka birodalmát a két kislányának írta, a harmadik kötethez azonban már „nem volt szükség újabb gyerekre”.
Kifejtette: gyerekei kicsit társszerzők is, mert figyeli, amit a lányok mondanak vagy rajzolnak. Ezúttal a versek egy része megrendelésre íródott. „Apa, nem írsz nekem egy verset farsangra?” – kérte egyik lánya. A megrendelők köre időközben kibővült: a lányoknak osztálytársai is csatlakoztak. Hozzáfűzte, a lányai nőttek, így ez a verseskötet már nem az óvodásokhoz, hanem a 8–11. osztályos korosztályhoz szól.
Orosz Annabella elárulta, a versek annyira erős képeket jelenítenek meg, hogy könnyű volt illusztrációkat rajzolni. Az egyik versben a királylány befonja apja szakállát, ebből a képből kiindulva fogott hozzá a munkához.
Balázs Imre József szerint a jó gyerekversnek a felnőttekhez is kell szólnia, hiszen a verseket a felnőttek olvassák fel a gyerekeknek. A kisgyerekeknek fontos a ritmus, ugyanakkor arra is figyelt, hogy legyen egy-egy csavar is a versekben, mint például abban a sorban, hogy: „kedvenc percem a fél óra”. Demény kérdésére hozzátette, semmiképp nem törekedett tudatosan az iróniára. A könyvbemutatón a szerző több alkalommal felolvasott a verseiből, sőt néhány, saját maga megzenésítette versét elő is adta a közönségnek.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!