
2009. február 16., 08:562009. február 16., 08:56
A brit–román–magyar koprodukcióban készült, magyar és román színészekkel Erdélyben forgatott Varga Katalin az egyik Ezüstmedvét érdemelte ki. A zsűri a hangmérnöki munkát, és ennek keretében Székely Tamást és Erdélyi Gábort részesítette elismerésben. A film mind a kritikusok, mind a forgalmazók körében jelentős sikereket ért el.
A rekordok fesztiválja volt a hétvégén befejeződött 59. Berlinale: tíz nap alatt közel 300 ezer nézővel büszkélkedhetett, ami minden korábbi nézőszámot felülmúlt, ugyanakkor még soha ennyi világ-, illetve nemzetközi filmpremiert nem tartottak a berlini mustrán, és a koprodukciós filmek száma is jelentősen meghaladta az eddigieket.
A Tilda Swinton Oscar-díjas brit színésznő által vezetett nemzetközi zsűri a perui rendező, Claudia Llosa The Milk of Sorrow című filmjének ítélte oda a fesztivál legnevesebb elismerését, az Aranymedve-díjat, amelyet impozáns ünnepség keretében Dieter Kosslick fesztiváligazgató adott át a fiatal perui rendezőnek. A díjnyertes film a 32 éves Claudia Llosa második játékfilmje, egy különös, öröklött betegségben szenvedő perui nő életét mutatja be, aki igyekszik leküzdeni saját félelmeit. „Már az egy álom volt, hogy itt vagyok a Berlinálén, és most itt van a kezemben az Aranymedve. Most egész Peru tudni fogja, hogy itt vagyok” – mondta a rendező.
A Berlinale hagyományainak megfelelően az Aranymedve mellett több Ezüstmedve is gazdára talál. A kiemelkedő művészi teljesítményért a nemzetközi zsűri Ezüstmedvével jutalmazta a brit Peter Strickland által rendezett, Erdélyben játszódó, egy bosszú történetét bemutató, brit–román–magyar koprodukcióban készült, Varga Katalin című filmet. A zsűri a hangmérnöki munkát, és ennek keretében Székely Tamást és Erdélyi Gábort részesítette elismerésben, a díjat Erdélyi vette át.
| Aranymedve: La Teta Asustada (Claudia Llosa) A zsűri nagydíja (megosztott): Gigante (Adrián Biniez) és Alle Anderen (Maren Ade) Legjobb rendezés: Darbareye Elly (Asghar Farhadi) Legjobb színésznő: Birgit Minichmayr (Alle Anderen) Legjobb színész: Sotigui Kouyate (London River) Kiemelkedő művészi tevekénységért járó Ezüstmedve: Erdélyi Gábor és Székely Tamás (Katalin Varga) Legjobb forgatókönyv: Oren Moverman és Alessandro Camon (The Messenger) |
Ahogy a nemzetközi filmipar és a showbusiness elsőszámú forrásaként számon tartott Variety szaklap beszámol róla, a Varga Katalin a fesztivál sötét lova volt, de mind a kritikusok, mind a forgalmazók körében jelentős sikereket ért el. A párizsi Memento Sales lesz a film francia forgalmazója, és már a szerdai díszbemutató előtt értékesítették a Varga Katalint Görögországban, a Benelux államokban, valamint a volt jugoszláv államokban. A film iránt Izrael, Lengyelország, Törökország és Spanyolország is komolyan érdeklődik.
Az Erdélyben magyar és román színészekkel forgatott film címszerepét Péter Hilda, a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja alakítja, ugyanakkor a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színésze, Pálffy Tibor és a kolozsvári társulat egy másik tagja, Kántor Melinda is feltűnik a vásznon. A film egy bosszú története: Varga Katalint elküldi a férje, amikor kiderül, hogy nem ő Katalin fiának az apja, a nő gyermekével együtt útnak indul, hogy bosszút álljon a férfin, aki évekkel azelőtt megerőszakolta.
Peter Strickland brit–görög származású rendező nagyrészt családi örökségből forgatta le az Ezüstmedvét hozó filmet. „A pénzt a nagybátyámtól, Edward Stricklandtől örököltem. Adóellenőr volt egy angol városban, Aldershotban, és 2001. szeptember 18-án halt meg. Nagy veszteség volt számomra, és életem egy hosszú fejezetét zárta le. A ház eladása után azt hittem, hogy eleget örököltem ahhoz, hogy nekiállhassak filmet készíteni” – mondja a rendező a filmtett.ro portálon közzétett interjúban, amelyben szó esik a helyszín és a történet kiválasztásáról is.
„Hat forgatókönyvem volt. Kettő nem tetszett, kettő túl drága volt, így maradt a Varga Katalin vagy egy másik, amely egy kisvárosban játszódott volna. Végül a Katalin maradt – miért forgatnám az első filmemet városban? Sokkal jobban izgatott, hogy a Kárpátokba menjek. Ha belebukok is, legalább stílusos bukás lesz...” – vélekedett Strickland.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.