
2010. december 17., 09:352010. december 17., 09:35
A tematikus év védnökei Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a Barabás Miklós Céh megalakulásának nyolcvanadik évfordulójára szervezett tavalyi rendezvényen vetették fel, hogy 2010 legyen a háromszéki képzőművészet éve.
A tematikus év megszervezését Vargha Mihály szobrászművész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója vállalta, a rendezvényeket a háromszéki és a sepsiszentgyörgyi önkormányzatok, a Háromszéki Képzőművészek Szövetsége és a Barabás Miklós Céh dolgozta ki.Vargha Mihály a szerda esti tárlatmegnyitón elmondta, számtalan székelyföldi képzőművész választotta a nagyvárosok ellenséges közege helyett a szülőföldet, ahol „kultúrát teremtettek”.
„A háromszéki képzőművészeti hagyományok az idei tematikus év rendezvényeinek a továbbgondolására, az intézményes továbbépítkezésre köteleznek” – mondta. Antal Árpád polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy a zárókiállítás nem a végállomás, hiszen nemzetpolitikai szempontból is fontos, hogy támogassanak mindent, ami a régióhoz, a városhoz kötődik. Arra kérte a képzőművészeket, együtt próbálják minél nagyobb közönséghez eljuttatni az alkotásaikat. Olyan erdélyi kortárs képzőművészeti galériát szeretnének létrehozni, amelyet Kolozsvártól Szatmárig, Szebentől Nagybányáig mindenki megirigyelhet, szögezte le a polgármester.
Tamás Sándor hangsúlyozta: huszonkétezer látogató, több mint tíz kiadvány, rengeteg kiállítás jellemezte az elmúlt évet. Megnyílt a Magma Kiállítótér, amely a Székelyföld egyetlen kortárs műveket kiállító központja, sor került a Székelyföldi Grafikai Biennáléra, felavatták Vargha Mihály alkotását, Gyárfás Jenő egész alakos szobrát, sorolta a megvalósításokat a tanácselnök. „Sikerült felhívni a figyelmet a képzőművészetre, és folytatni fogjuk az elkezdett munkát” – ígérte Tamás Sándor. A szerda esti rendezvényen a kiállító háromszéki képzőművészek emléklapot vehettek át.
Tisztújítás történt a Kovászna Megyei Hivatásos Képzőművészek Érdekvédelmi Szervezeténél. Az elnöki tisztséget 16 évig ellátó Deák Barna helyét Damokos Csaba vette át. A leköszönő elnök elmondta, a kilencvenes években sikerült leválniuk a Brassó központú területi szervezettől, azóta négyszer választották vissza a szövetség élére, nagy eredmény, hogy szinte minden évben sikerült kiadniuk egy katalógust, de ideje volt, hogy a fiatalok átvegyék a stafétát. Damokos Csaba, a szövetség új elnöke elmondta, azért vállalta a megbízatást, mert Sepsiszentgyörgy kulturális szempontból nem vidéki kisváros, erre bizonyíték a Munkácsy-, Jászai-, József Attila- és egyéb díjak, amit a helyi művészek begyűjtenek.
„A tagság bővítésére, a fiatal képzőművészek bevonására, új terek, új intézmények létrehozására van szükség, fel kell rázni a Lábasházban és a színházépület mellett működő galériákat, kortárs műkereskedelmet kell kialakítani, vázolta a terveket az új elnök. Damokos szerint a jelenlegi szövetség a bukaresti képzőművészeti unió Kovászna megyei fiókja, ezzel párhuzamosan meg szeretnék alakítani a Háromszéki Képzőművészek Szövetségét, ami a székelyföldi képzőművészeti szerveződés alapja lehet.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.