2010. június 23., 10:272010. június 23., 10:27
A rendezvény utolsó napján, vasárnap lesz a Te mit kérdeznél egy tömeggyilkostól? című, Biszku Béla korábbi belügyminiszterről, kommunista politikusról szóló Bűn és büntetlenség című botrány-dokumentumfilm erdélyi premierje.
A filmben Biszku Béla, az 1956 utáni megtorlások egyik irányítója elmondja: a mai napig ellenforradalomnak tekinti az 1956. októberi eseményeket, és nem érez megbánást vagy lelkiismeret-furdalást a halálos ítéletek miatt. Mint mondja, az ítéleteket nem ő, hanem a bíróságok hozták. Tagadta továbbá, hogy a büntetőeljárásokba belügyminiszterként beavatkozott. Nagy Imréről azt mondja, „megérdemelte a sorsát”.
A dokumentumfilmet – a Mandiner két újságírója, Novák Tamás és Skrabski Fruzsina készítette, az alkotókkal a vetítés előtt és után is Szálinger Balázs beszélget. Az irodalmi fesztivál első napján, csütörtökön nyílik Fodor Nagy Éva Visszatekintés a múltba című kiállítása, valamint bemutatják Nagy Lajosék fényképalbuma című könyvét. Pénteken Demeter Szilárd Lüdércnyomás című prózakötetét, szombaton pedig László Noémi Feketeleves című gyermekverskötetét mutatják be az irodalmi fesztiválon.
Szintén szombaton lesz Márkus András Ki lesz a barna lányban? című verseskönyvének, majd Muszka Sándor Múzsák, trágyás szekérrel című verseskönyvének bemutatója. Este 11-től fellép a Duhaj Banda, Szép Gyula Bálint prímás vezetésével, valamint a Magyarpalatkai Cigányzenekar, Kodoba Florin prímás vezetésével. Vasárnap mutatják be Király László Akasztóhegy című verseskönyvét, valamint Mózes Attila Zsibvásár című prózakötetét is.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.