
2012. május 31., 08:412012. május 31., 08:41
Az érdeklődők számának csökkenését egyébként azzal magyarázzák, hogy két, nagy érdeklődésre számot tartó szabadtéri előadást végül zárt térben tartottak meg, mivel az előrejelzések esőt jósoltak. Stier Péter elmondta: nagy örömükre szolgált, hogy a színház nagytermében bemutatott klasszikus darabok, illetve a stúdióteremben játszott alternatív előadások közönsége jelentősen megszaporodott, ami annak a jele, hogy a szatmárnémetiek egyre jobban értékelik a nívós előadásokat.
A fesztivált egyébként a szatmárnémeti önkormányzat támogatta 250 ezer lejjel, ehhez adódott még a szponzoroktól és a jegyárusításból befolyt 60 ezer lej. Stier Péter leszögezte: büszke arra, hogy a költségek 20 százalékát sikerült saját erőből fedezniük. Ez az arány egyébként általánosságban is jellemző a szatmári színházra – az igazgató szerint a költségeik egyötödét általában sikerül kigazdálkodniuk, míg a romániai színházak többsége a büdzsé 85–89 százalékát kapja a fenntartóitól.
A hatodik Sorompók Nélkül fesztivál programjában 27 előadás szerepelt, melyből 26-ot tartottak meg. A tíznapos fesztivál vasárnapi záróelőadása a Budapesti Kamaraszínház által bemutatott Peter Quilter-darab, a Mr. és Mrs. című produkció volt.
A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.