2011. november 11., 09:502011. november 11., 09:50
November 16-án, szerdán 19 órától mutatja be az együttes legújabb előadását, ami tulajdonképpen nem szerepelt hivatalosan az idei produkciók sorában – a János vitéz avagy a hős gyönyörűséges utazása és csodálatos megérkezése című előadást András elmondása szerint „örömükben, jókedvükben hozták létre, kikívánkozott belőlük”. Az előadást Boka Gábor rendezte.
„Az együttes egy iskola, aminek belső élete kisugárzik azon csoportok életére, ahová a kollégák eljárnak tanítani, így nem mindegy milyen szakmai munka folyik, ha az itteni műhelymunka hasznos, a tagok tovább adják a tapasztalatokat. Jókedv és derű jellemezte a próbákat” – fejtette ki András Mihály a próbafolyamattal kapcsolatban. Füleki Zoltán, a táncegyüttes aligazgatója elmondta: az előadást bármilyen színpadon, kultúrházban, akár osztályteremben is elő lehet adni, hiszen szeretnék minél több helyen bemutatni a Hargita Megyei Tanács Tánc a megyének című programjának keretében.
Jövő hétvégén, november 17–18-án szervezik meg immár 14. alkalommal az Erdélyi Prímások Találkozóját, amelynek célja az adatgyűjtés mellett az is, hogy lehetőséget biztosítsanak az új tehetségek kibontakozására. „Az indulás óta megritkult a forrás, amihez nyúlhatunk, megfogyatkoztak az adatközlők, a prímások, így örülünk, hogy az eddigi években sikerült rengeteg, azóta már elhunyt prímás muzsikáját rögzíteni” – mutatott rá Füleki Zoltán programfelelős.Az első nap a helyi zenészeké, a második napon a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzene tanszékének diákjai és tanárai érkeznek a találkozóra. A szervező Hargita együttes abban bízik, hogy a találkozások révén egyre több zenész választja a népzenét.
November 25-én zajlik a jubileumi, 20. Csűrdöngölő gyermek- és ifjúsági néptánctalálkozó, amelynek keretében szakmai fórumot is tartanak, a megyében tevékenykedő oktatókkal a Csűrdöngölő múltjáról, jelenéről és jövőjéről szeretnének elbeszélgetni. „A Csűrdöngölő, mintha az Ezer Székely Leány Napja előkészítője lenne, hiszen az itt jelen lévő csoportok ott is fellépnek. A Csűrdöngölőnek nagy szerepe van abban, hogy egyre többen kezdenek népviseletet hordani, egyre többen megszeretik a népzenét, néptáncot” – fogalmazott Miklós Katalin, az esemény felelőse. A november 25-ei eseményen este 6 órától Katalin-bálra várják az érdeklődőket.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.