2011. március 07., 10:072011. március 07., 10:07
A Shakespeare szülővárosában található híres színházat négy éven keresztül újították fel és tavaly novemberben adták át. Előadásokat február óta tartanak benne, a királynő azonban csak most nyitotta meg hivatalosan a teátrumot. A több mint 130 millió euróból felújított világhírű színházra alig lehet ráismerni. A régi színpad helyett a nézőtér közepére egy kereszt alakú színpadot építettek, ahogy az Shakespeare idejében is jellemző volt. Ezzel a megoldással a színészek és a nézők jobban tudnak egymással kommunikálni. „A világon a legjobb színháztermet akartuk Shakespeare-művekből készülő produkcióink számára” – mondta Christopher Bland, a Royal Shakespeare Company elnöke még a novemberi megnyitón. Az RSC szerint évente mintegy hárommillió ember zarándokol a közép-angliai városkába, sokak számára a színházi látogatás is az utazás része. A ma álló színház története a 19. századra nyúlik vissza, az épületet azóta rendszeresen felújították. A Royal Shakespeare Company társulata jelenlegi formájában 1961 óta működik, az évtizedek alatt olyan ismert színészek csatlakoztak a csoporthoz, mint Judi Dench, Helen Mirren vagy Kenneth Branagh.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.