
2011. január 14., 09:522011. január 14., 09:52
A székelyföldi triász két egyéniségének egy-egy alkotása: Nagy Imre Pásztorok című nagyméretű olajfestménye és Nagy István Tájkép fákkal című munkája került „haza” Csíkszeredába. A múzeum 2009-ben 14 műtárgyat vásárolt 7000 euró értékben, a 2010-es év azonban anyagi szempontból nem volt kedvező az intézmény számára. „Kiemelkedően magas összegű műtárgyvásárlásra saját forrásból nem volt lehetőségünk, azonban a polgármesteri hivatal nagyvonalúsága és a kultúra iránti elkötelezettsége segített, hogy mégis megvásárolhassuk a festményeket” – jelentette ki Gyarmati Zsolt múzeumigazgató.
Nem véletlen, hogy a múzeum történetének legnagyobb volumenű műtárgyvásárlása révén ez a két festmény került a Csíki Székely Múzeum birtokába, hiszen a kolozsvári Quadro Galéria, amely aukciósházként működik, kiállítást szervezett árverésre bocsátandó műtárgyaiból a csíkszeredai múzeumban. „Antal Attila alpolgármester úrral közösen tekintettük meg azt a kiállítást, és mély benyomást tett ránk a Nagy Imre-festmény. Rajtunk volt a sor, hogy emlékezetessé tegyük az évet ezzel a műtárgyvásárlással” – mondta Ráduly Róbert Kálmán polgármester a csütörtöki sajtótájékoztatón.
Bár a Nagy Imre-festmény kikiáltási ára 17 ezer euró volt, az aukciót követően Gyarmati Zsolt tárgyalása révén a szeredai múzeum 1000 euróval olcsóbban, vagyis 16 ezer euróért jutott hozzá a Pásztorok című képhez, és 100 euróval olcsóbban, kétezer euróért vásárolta meg a Tájkép fákkal című Nagy István-festményt. A vásárlás révén immár 41 darabot számlál a Csíki Székely Múzeum Nagy István-gyűjteménye, és a több száz képet magában foglaló Nagy Imre-kollekció is gyarapodott. „Nem állunk meg itt – hangsúlyozta Ráduly –, szándékunkban áll a Nagy István-gyűjtemény további bővítése, hiszen az alkotó annyira kötődik Csíkszeredához, hogy válogatott művekből összeállított állandó kiállítást érdemelne” – fejtette ki a polgármester. Ráduly elmondta, a város jó évet zárt, így tartalékalapjukból vásárolták meg a műtárgyakat.
Székely Sebestyén György, a kolozsvári Quadro Galéria egyik tulajdonosa és vezetője gratulált a csíkszeredai elöljáróknak a vásárhoz. Amint elmondta, az a kapcsolat, amelyet a polgármesteri hivatal ápol a múzeummal és a különböző galériákkal, irigylésre méltó. „Számunkra fontos, hogy a székelyföldi gyűjtőket megszólítsuk, hogy kialakulhasson az erdélyi műtárgypiac, hiszen így alkotásaink végre otthonra találnának itthon” – tette hozzá Székely.
A Nagy István-festmény kolozsvári gyűjteményből származik, és az 1920-as évekre datálható. Nagy Imre képe, a Pásztorok 1958-as, a művész késői alkotása. Amint kiderült, mindkét festmény németországi gyűjteményből került vissza újra Erdélybe. A sajtótájékoztatón jelen volt Szűcs György, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos igazgatóhelyettese is, mint mondta, jövőbeli tervekről beszélgettek a csíkszeredai múzeum vezetőségével.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.